Érett, kiteljesedett, szárnyaló szerelemre vágyunk, mégis egyik éretlen, szárnyalni képtelen kapcsolatból a másikba sodródunk. Húzzuk, vonszoljuk elvárásaink, megsebzett önbecsülésünk, túlfejlett egonk, érzelmi éretlenségünk súlyos csomagját. Érett érzelmek kellenének, ahol biztonság és nyugalom van, ahol lepakolhatjuk a múltcsomagot és ahol ott van Ő, aki óvatos kezekkel, szeretettel segít kicsomagolni. Mindannyian ilyen őszinte, maszkok nélküli szerelemre vágyunk.

Az érzelmi érettség felé nem az idő cipel a hátán. Hitelessé, érett szerelemre érdemessé válni bonyolult és egyáltalán nem fájdalommentes önismereti folyamat. Mert van, hogy egyedül kell lenned és befelé kell figyelned, vagy éppen messzire kell szöknöd a lármás külvilág ingeráradata elől. Tudni kell elengedni és meg kell tanulni újraépíteni magad, hogy újra befogadóvá válhass. Mikor állsz készen? Amikor eleget voltál egyedül és önbizalmat sugárzó, teljes emberré váltál. Az egyedüllétben megszereztél mindent, ami kell a továbblépéshez: önbizalmat, egészséges önszeretetet, önkritikát.

Egy érett szerelemhez a vágy és a kémia nem elég! Beletartozik a konfliktusok kezelése, az építő viták, az indulat kezelése, a tiszta kommunikáció, a vágyaim és igényeim világos kinyilatkoztatása, hogy amikor haragot és frusztrációt érzek, mégsem viselkedek gyerekesen, hanem kifejlesztettem magamban a felnőtt reagálás képességét, vagyis felnőtt emberként leülök és elmondom, mi nyomja a szívem. Ne legyen a kompromisszumokból megalkuvás! Ha bárki feladja az egyéniségét a kapcsolat megtartása érdekében, az egyensúly felborul, különösen a nők számára fontos, hogy ne áldozzák fel személyiségüket a párkapcsolat oltárán. Megéri egészen megválni önmagunktól és olyan viselkedés- és szokásjelmezekbe bújtatni magunkat, amelyekben csak feszengünk, csak azért, hogy másnak megfeleljünk? Egyáltalán hova vezet az a kapcsolat, amiben fel kell adni önmagunkat ahhoz, hogy elfogadjanak?

 Az éretlen személyiség éretlen párkapcsolati képet kerget, olyat, amelyet kamaszként felállított magának. Egy ideálba szerelmes, aminek nehéz megfelelni, a másik ember igényeit, szükségleteit, esendő emberi mivoltát figyelmen kívül hagyja, annak személyiségét előszeretettel farigcsálja a saját normái szerint. Megrekedő, fejlődni képtelen kapcsolatokba sodródik, laza kötelékekbe, ahonnan egy idő után menekül. Az éretlen ember pontosan a "használd és dobd el" egyszer használatos, tárgyakra vonatkoztatott, modern időkben trendivé vált értéktudatot viszi át a párkapcsolataiba, mintha mindig csak egy pozitív tulajdonságokkal felruházott ideált látna és idővel, a tűz lanyhulásával riadtan pislog körbe. Hol az izgalom, a várakozás öröme? Hol van az állandó, őrjítően perzselő szenvedély a kapcsolatból? Kiüresedést éreznek, magányt és végtelen unalmat a nagy szerelmi semmittevésben. Szomorúan állapítják meg, "már nem működik a kémia". Az éretlen személyiség így kapcsolatról kapcsolatra vándorol, mert szerinte azok mindig "sikertelenek", kihűlnek valamiért és elvesztik varázsukat...

Egy érett személyiség már nem keveri össze a vágyat a szerelemmel. Féktelen, eszeveszett szenvedélyre nem lehet építeni a tartós párkapcsolatot, vagy a házasság biztos kötelékét. A szexuális vágy ugyanis könnyen elhomályosít minden intuíciót, az ösztön és a hormonok játszanak velünk kegyetlenül édes játékot, egy ideált látunk, aki megrészegít, józan ítélőképességünket kint hagyjuk a küszöbön kívül. Időnként hajlamosak vagyunk a testi vágyat összetéveszteni a komolyabb, mélyebb érzelmekkel. De egy éretlen ember az intenzív testi vonzódást mindig összemossa a szerelemmel, pedig ez messze van a valódi intimitástól. Ha lanyhul a tűz, úgy lesz egyre bizonytalanabb és csak panaszkodik, hogy már megint nem az igazi sodródott az útjába. Nem bírja a változást, képtelen elviselni, ha az érzelmek minősége, intenzitása változik. Az érett szerelem nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes! Hanem éppen azt, hogy dinamikája van, van benne közeledés, távolodás, meg kell élnünk a mélységeket és a magasságokat is együtt. Egy érzelmileg éretlen személyiség számára viszont állandó tűz és hevület kell, a változás egy fenyegető felkiáltójel, vigyázz, vége mindennek, unalom vár, elmúltak az érzelmek...

Egy érett ember mer bízni és nem önmagából indul ki, hiszen ha az ő érzelmei törékenyek és illékonyak, akkor biztosan a másik ember is ugyanolyan. Nem őrlődik a folytonos bizalmatlanság, gyanakvás és féltékenység vasmarkában, nem ül a másik ember lelkére, nem nyomorítja meg érzelmileg és nem törekszik állandó, amőbapárként együtt lélegző, összefonódó szimbiózisra. A birtoklási vágy, a féltékenység felőrli a kapcsolatot.

Sokunknak nem is olyan könnyű egycsapásra MI-ben gondolkodni. Átállítani a fejünkben a kapcsolót egyfajta társidentitásra, megszokni a tudatot, hogy egy másik ember folyton jelen van és vele minduntalan relációba kerülünk. Féltjük önmagunkat, mindez az énhatárainkat feszegeti,vele vajon feladhatjuk független identitásunkat? Ezek normális érzések a kapcsolatok kezdeti szakaszában, de az elmélyüléssel, kötődéssel, a bizalom megszilárdulásával ezek a megélések változnak és észrevétlenül megtanuljuk a többesszám használatát. Egy érzelmileg érett, felnőtt ember nem csak úgy elvan a kapcsolatok langyos állóvizében, hanem képes elköteleződni, közös jövőképet tervezni, egyetlen ember mellett a döntést meghozni.