Röviden: a "jófiús" viselkedés nem egyenlő azzal, hogy valaki erkölcsös, morálisan feddhetetlen életmódot követ, hanem, hogy kényszeresen jól akarja végezni a dolgait, elsősorban azért, hogy ezzel elnyerje mások elismerését. Önbecsülése tehát külső forrású, mások visszajelzéseiből, elismeréséből táplálkozik.

Ne egyszerűsítsük le a képet a kedveskedő, ösztöneit teljes mértékben magába fojtó, gyengéd, virágot hozó fiúcskára, "jófiú" lehet az a minden kérdésre megfelelő választ adni kívánó, okoskodó eminens egyetemista, vagy a túlórázó, családjának, akár az egészsége tönkremenetele árán is bizonyítani kívánó apuka, akit az hajt, hogy lehetőleg mindenki elégedett legyen vele.

Vegyünk sorra pár praktikus tippet, amit megtehetünk annak érdekében, hogy változtassunk ezen az állapoton:

Gyűjtsük össze az elismerést kereső magatartási formáinkat!

Felesleges vicceket puffogtatunk olyankor is, amikor annak nincs helye, csak azért, hogy pozitív visszajelzéseket kapjunk? Bent maradunk plusz két órát a munkahelyünkön, miközben ezt senki sem kéri tőlünk? Fényképeket töltünk fel a

Facebookra, úgy, hogy valójában nekünk sem tetszenek, csupán jól esne, ha valaki végre észrevenné azokat? Tizenöt étterembe visszük vacsorázni a kiszemeltünket, hogy végre hajlandó legyen visszacsókolni? Folytathatnánk a sort, az elismerésért ezer különféle dolgot megtehetünk. Gyűjtsük össze, hogy mi mivel küzdünk érte és vegyük elejét a fölösleges köröknek! Ezzel rengeteg energiát spórolhatunk meg magunknak.

1. Keressünk olyan férfiakat, akikkel közösen férfias tevékenységeket végezhetünk!

Nem elvárás, hogy küzdősportra járjunk, ha nem kedveljük azokat, de akár a fizikai munka, beszélgetéssel megspékelve is lehet építő. lényeges, hogy ezen időtöltéseket ne azért kajtassuk, hogy újabb elismerések lehetőségét gyűjtsük be, hanem hogy elkezdjünk otthonosan mozogni a férfiak világában, gondolkodásmódjukat elsajátíthassuk.

Nemegyszer probléma, hogy a "jófiúság" domináns nők (pl. édesanya, nővér) jelenlétében, apa hiányában, távollétében alakul ki, így az ettől való, jó értelemben vett eltávolodás, leválás segíthet a "gyógyulásban".

Ez már csupán azért is produktívan hat, mert a "jófiú" sok esetben passzív, elszenvedő viselkedését a férfias, aktív, energiadús hozzáállás képes felszabadítani.

 2. Tárjuk fel a rejtett egyezményeinket!

Megvan az az élményünk, hogy annyi mindent adunk és ezért cserébe semmi köszönet, visszajelzés nem jön? (vagy legalábbis ezek nem kielégítőek a szükségleteink szempontjából.) A jó kislányság/jófiúság természetéből fakad ez az állapot. Rejtett egyezményeink következménye az, hogy teszünk egy csomó erőfeszítést azt remélve, ennek nyomán talán majd "jónak" tartanak bennünket, de nem teljesülnek az elvárásaink...

Fogalmazzunk meg néhány kérdést: mi esne jól, úgy Isten igazából? Mit szeretnénk anélkül megkapni, hogy azért megfeszülnénk? Elismerést a családunktól? Pozitív visszajelzést attól a nőtől, akiért idegőrlő köröket futunk? Kérjük közvetlenül és nézzük meg, képes-e a másik arra, hogy ezekre válaszoljon. A jófiúk - a családterápia nyelvén fogalmazva - rengeteg "jogosultságot" gyűjtenek be, és frusztráltságuk, elkeseredettségük általában abból építkezik, hogy ezeket nem tudják beváltani. A megoldás nem a centizgetés, a nagyvonalúság igenis érték, de azért mindennek van határa, és ebben szükséges észlelni az egészséges mértéket...

3. Árnyaljuk az énképünket!

Bár idáig jórészt mindennek az árnyoldalát hangoztattuk, a "jófiúknak" természetesen vannak pozitív tulajdonságai is. Lehetnek lovagiasak, előzékenyek, tökéletességre törekvő stb...és ez mind igaz! Nem is igen lehetne úgy változni, hogy csak a rosszat látjuk magunkban, erőforrások nélkül. A "jófiúk" azonban hajlamosak úgy gondolkodni, hogy ők "olyan jó emberek", pont ebből a mentalitásból fakad általános csalódottságuk is másokban...

Ha árnyaljuk az énképünket, képesek leszünk a negatív tulajdonságokat nemcsak saját magunkban, hanem másokban is észrevenni. Például, lehetséges-e, hogy időnként manipulatív módon viselkedünk, hogy elrejtsük a vágyainkat, hogy nem vállaljuk őszintén az igényeinket, hogy függők (játék,ital,drog stb.) vagyunk, mert csak abban találjuk meg feszültségeink feloldásának kulcsát? Ezek a vonások tartozhatnak akár a "jófiú" negatív oldalához.

4. Kezdjünk el megtanulni önérvényesíteni, konfrontálódni!

Amikor valaki felismeri, hogy "jófiú szindrómában" szenved, időnként "szablyával" kezdi húzogatni a határait. Kezdetben azért ez sem baj, néha át kell esni a ló túloldalára ahhoz, hogy megtaláljuk az egyensúlyt.

"Jófiúként" a direkt konfliktusok vállalása helyett akár apró, bosszantó húzásokkal is frusztrálhatjuk a környezetünket (ezt nevezem passzív agressziónak), pl. "véletlenül" mindig elkésünk arról a helyről, ahol az a személy a felettesünk, akivel nézeteltérésünk van. Tegyük fel a kérdést magunknak: Milyen szükségleteink sérültek? Mi az, amit kérünk? Hogyan tudnánk elfogadható formában kifejezni a haragunkat? Ezek mind tanulási feladatok. Nem baj, ha elsőre nem sikerül. Már az is előrelépés, ha felismerjük, hol adtuk fel önmagunkat. Ne hánytorgassuk fel állandóan a hibáinkat, hiszen pont a kényszeres és az elvárásoknak megfelelni akaró magatartásunk az, amitől szenvedünk...

5. A felesleges tiltások feloldása, engedélyek adása, a feljogosítottság tanulása

Hogyan is működik a jófiú/jó kislány? Van egy csomó "nem szabad" dolog, amire a környezete, vagy saját, belső felettes énje állandóan emlékezteti akkor, ha próbálna elmozdulni önazonossága felé.

- Megkérném a főnököt, engedjen el egy órával korábban, ha elintéznivalóm van? (Nem lehet, mert egy jó dolgozó ilyet nem csinál!)

- Megkérném a feleségem arra, hogy hétvégente két órára vigyázzon a gyerekekre, hogy találkozhassak a barátaimmal is, annak érdekében, hogy kicsit feltöltődjek? (Nem lehet, egy rendes férj nem találkozik a barátaival, főleg, ha a feleség ezt ki is jelenti minden alkalommal!)

- Megmondanám a szüleimnek, hogy vasárnap nem náluk szeretnénk ebédelni, hanem otthon, szűk családi körben? (Nem lehet, rendes gyerek ilyet nem tesz! Még megsérteném anyukámat!)

Természetesen vannak szükséges szabályok, melyek az együttműködést segítik, de a jófiú/jó kislány rengeteg olyannal él, amely valójában nem szolgálja se a jóllétét, se a körülményekhez való alkalmazkodását. És ezen lehet változtatni egy kis odafigyeléssel, tanulással...