Mit látunk, ha visszatekintünk az idősebb generációra? Azt, hogy minden...más volt. De jó értelemben. A kapcsolataik minősége jobb, a szerelmek tartósak, a házasságok  erősebbek. Mit csináltak másképp?

Régen, amikor az embereknek megtetszett valaki, megragadták az esélyt, hogy megismerhessék. Ha működött a dolog, hivatalossá tették, megismerkedtek egymás szüleivel, jött az eljegyzés, a házasság és a gyerekek. Ilyen egyszerű volt. Mint a mesében. A fiú találkozott a lánnyal és beleszeretett.

A mai kor gyermekének, ha megtetszik valaki, nem ragadja meg az esélyt, hogy megismerje. Elkezd azon gondolkodni, hogy készen áll-e egy új kapcsolatra vagy az elköteleződésre. Mert hát mi lesz, ha jön egy sikeresebb? Valaki, aki jobban néz ki? Vagy gazdagabb? Túlgondolunk, túlanalizálunk mindent és hagyjuk elúszni a lehetőséget...

Régen az emberek beszélgettek egymással, terveket készítettek, együtt ettek, egyszerűen időt töltöttek egymással. Megbeszélték a történteket, azt is, hogyan tudnak bizonyos helyzeteket elkerülni a jövőben, majd megnyugtatták egymást, hogy minden rendben lesz. Még akkor is, ha ezt a jelenetet vita és veszekedés előzte meg. 

Hogyan kezeljük a konfliktusokat manapság? Harcolunk. Azon gondolkodunk, hogy mindez nem történt volna meg, ha X helyett Y-nal kezdünk el randizni. Mivel megsértettek minket, eltűnünk néhány napra, egy hétre, egy hónapra, inkább elutasítjuk a hívásokat és az üzeneteket, amíg a másik "meg nem tanulja a leckét".

Régen őszintén kommunikáltak egymással, szeretettel, tisztelettel és megbecsüléssel. Támogatták egymás döntéseit, kifejezték törődésüket, megpróbáltak együttérzők és megértők lenni. Elfogadták egymást a hibáikkal együtt, mert a nagyobb képre fókuszáltak - a család képére, a család egységére. Tudták, hogy bár tökéletes kapcsolat nem létezik, attól még csodálatossá tehetik - együtt.

Ma már inkább a közösségi médiát használjuk kommunikációra. Játszunk egymással. Inkább elrejtjük az érzéseinket, csak nehogy a másik megtudja, hogy megkedveltük. Mosolygós szmájli mögé rejtjük síró arcunkat és kiakadunk, ha látta ugyan az üzenetet, de nem reagált. Mindez olyan hideg. Steril. A szavak elvesztik az értelmüket, mi pedig önmagunkat...

Régen mindig a család volt az első, az összetartozás, a szeretet egysége. Ápolták a kapcsolatokat, a férfiakat megbecsülték, még akkor is , ha túl nehéz volt velük, a nőket pedig tiszta szívből szerették, minden körülményességük ellenére. Tudták, hogy a tartós kapcsolatnak egyetlen módja van: ha erőfeszítéseket teszünk egymásért.

Ma már ez sem jellemző. Inkább a Tinderen lógunk, a szürke zónában tartjuk a lehetséges partnereket, barátság extrákkal kapcsolatokat ápolunk, holnap pedig már valaki mással megyünk el bulizni. Ebből áll az egész. Buli és ivás, hogy kitöltsük az ürességet. Úgy teszünk, mintha jól lennénk, mintha minden rendben lenne. Mintha normális lenne, hogy a fickónak/csajnak, aki mellett felébredünk, még a nevét sem tudjuk(Nem, nem az...)

Régen az emberek igaz lényükkel fordultak egymás felé, ma már csak két álarc beszélget egymással...Hogyan tudna kapcsolatot kialakítani két hamis személyiség? Hogyan lehetnének őszinték egymással? Hogyan várhatják el egymástól a bizalmat és a megértést, ha ők sem adják meg? - Megannyi kérdés...

Régen tényleg létezett szeretet...Ma már sokan csak az olcsó másolatát ismerik...