Pécsett élek. Mindennapjaim része,hogy a belváros sétálóutcáin közlekedem; a nap minden szakában itt találkozhatsz a legtöbb emberrel, idősebbel, fiatalabbal egyaránt.
Szeretem nézni az embereket és közben arra gondolni: kik lehetnek, mivel foglalkozhatnak, milyen gondolatok járnak vajon éppen a fejükben, mik lehetnek a gondjaik, örömeik…
Szüleim azt tanították:fiam,nézz az emberek szemébe és mosolyogj rájuk, mert ez bizalmat teremt két ember között. Én ezt mindig próbálom is gyakorolni a hétköznapokban…
De mi a furcsa, amit megtapasztalsz, ha egy ismeretlenre, az utca emberére ránézel, rámosolyogsz?
Próbáld csak ki te is: elkapják a tekintetüket, gyanakvóan, közönyösen, unottan néznek rád, vagy üveges, a semmibe révedt tekintettel... csak bámulják és nyomkodják a mobiltelefonjaikat, figyelembe se véve a környezetüket…mindenki siet valahova…az utca tele van stresszes, gondterhelt, agyonhajszoltnak tűnő, rohanó emberekkel, akár idős, akár fiatal…szinte mindenki! Őszinte mosolyt szinte alig látsz az arcokon. Szürke emberek - a szürke hétköznapokban.
Ennyire örömtelen lenne az életünk?
Vajon milyen gondok nyomaszthatják őket?
Kibeszélik-e magukból a problémáikat, van-e egyáltalán, akinek azokat elmondhatják és nem magukban tartva állandóan szoronganak emiatt?
Kapnak-e valakitől egy-két támogató, segítő szót, megértést?
Nem tudom rá a választ, de az biztos, hogy komoly problémák húzódnak meg a mélyben…
Környezetem, baráti-ismeretségi köröm tele van egyedülálló, társtalan,magányos elvált vagy válófélben lévő emberekkel. Aki házasságban, kapcsolatban él, ott is sokszor csak látszat a kiegyensúlyozott, a boldog kapcsolat kinézete, csak máz…szerencsére azért vannak kivételek is,de az ritka, mint a fehér holló…
Ma Magyarországon minden 10 házasságkötésre 6 válás jut…mikor hétvégeken,az esküvődömping idején boldogan tülkölve elhalad előttem a násznépet szállító kocsisor, sajnos mindig az jut már csak róla eszembe, hogy vajon a most egybekelt pár öt év múlva is együtt lesz-e majd..? Mert statisztikailag legalább a fele nem…vajon épp ők melyik fele?
Hosszú évek óta foglalkoztat a probléma: vajon miért alakult ez így, mit tehetnénk, hogy a megfelelő társat találhassuk meg, akivel leélhetnénk az életünket és ha nem így történik, mit rontunk el mindig?
Ismerjük-e önmagunkat eléggé, nem irreálisak-e az elvárásaink a párunkkal szemben, mennyire ismerjük, akarjuk megismerni őt?
Vajon ha már elromlott a kapcsolatunk, az miért történt, mit tehetnénk a megmentéséért, akarjuk-e egyáltalán megmenteni azt? És ha nem megmenthető már a kapcsolat, hogyan tovább?
Elsősorban a párkapcsolati krízisek és azok megoldása érdekel, évek óta a környezetemmel számtalanszor kibeszéltük már…a lényeg: beszéljünk róla! Kommunikáljunk egymással, elsősorban a társunkkal! Tudom, hogy sokszor ez a legnehezebb…de hogyan találja ki a társunk a gondolatainkat, gondjainkat, érzéseinket,amit még önmagunk előtt is alig tudunk megfogalmazni?
Érdekes dolog, de így van: egy idegen előtt sokszor könnyebben megnyílunk,mint a társunk előtt!
Könnyebben beszélünk vele gondjainkról, kudarcainkról és szívesebben vesszük, ha meghallgat, esetleg tanácsot is ad, ha kérünk…mivel nincs tétje…
Miben tudnék neked segíteni? Elsősorban figyelni rád, nyitottnak lenni a dolgaid iránt…
És segíteni esetleg más megvilágításba helyezni a problémáidat a beszélgetésünk során, hogy aztán új megoldási stratégiákat építs ki magadban…de ezt az utat mindenki csak maga járhatja végig.
Gyere el hozzám és mondd el, miként éled az életed, mik a problémáid / elsősorban a párkapcsolatodban / beszéljük meg, mit tudsz tenni a jövődért - jövőtökért, egymásért, a gyerekeidért…de bármilyen, téged foglalkoztató témáról szívesen beszélgetek veled, amiről úgy érzed ,hogy az életed során megoldásra vár…
Nyugodt, egyszerű és diszkrét környezetben várlak egy jó beszélgetésre! Egy tartalmas beszélgetés mindenkinek használ, én is csak tanulhatok tőled..!
Beszélgetőtárs