"Ez az úgynevezett női "karrier" korunk egyik legnagyobb átb@szása, az esetek ordító többségében teljes vakvágány, a végén általában egy betonfallal...

Hősünk kijön 21-23 évesen a felsőoktatásból úgy nagyjából zéró használható ismerettel a zsebében, majd felveszik valamelyik céghez, persze nem azért, mert bármihez is értene, hanem mert fiatal és olcsó. Itt két hónap alatt betanítják valami junior exceltologató munkakörbe, ami semmivel sem több, mint amit annak idején Ica néni csinált a Volán TEFU-nál; titkárnői, könyvelői, személyzetis állások, csak itt adnak nekik valami fancy angol nevet. De az első pár évben még nem is a munkán van a hangsúly, hanem azon, hogy megkapják vele csomagban az életérzést, hogy ők a Gizikék a Szex és New Yorkból, az önálló, független, jövedelemmel rendelkező nők, a kolléganőik nemkülönben; pletykázás, csapatépítés, bulikázás, fesztiválozás és a többi. Meg a phaszkörhinta csapágyasra hajtása persze munkahelyen és azon kívül egyaránt.

Na, ez a dolog működik úgy kb. a harmincas éveik elejéig-közepéig, amikor is eljön a felismerés, miszerint már nem ők állnak a tápláléklánc tetején....Az új kolleginák már 10 évvel fiatalabbak náluk és nem hogy bulizni, de ebédelni se feltétlenül hívják őket; hogy rosszabb esetben már a főnökük is fiatalabb náluk; hogy a férfi kollégáik már nem rájuk nyomulnak és így tovább.

Ilyenkor bukik ez az életérzés dolog és maradna a nettó munka, ami viszont amint azt fentebb említettem, általában nem valami komoly elmélyülést igénylő szakmai tevékenység, hanem alig több mechanikus levegődarálásnál, és az azt körülvevő feeling nélkül rendkívül unalmas és nyomasztó tud lenni.

Meg persze az életük minden más területén is nagyjából ugyanezekkel a tényezőkkel szembesülnek, súlyosbítva az időnyomással, hogy feminista blabla ide vagy oda, gyereket vagy nagyjából a következő néhány évben szülnek, vagy soha az életben.

A megküzdési stratégia jellemzően kétféle szokott lenni. Az első változat szerint szignifikánsan leadnak az igényeikből és belemennek valami erősen maradékelvű kapcsolatba valami olyan figurával, akibe néhány évvel korábban még bele sem rúgtak volna. Hogy ebből aztán hosszabb távon mi lesz, az megjósolhatatlan, az én véleményem az, hogy a kapcsolat időtállósága mindenekfelett a pali konfliktuskerülő ill. -tűrő képességén múlik, de a hasonló indulóhelyzetből bekövetkező válások magas aránya mindenesetre nem ígér túl sok jót. 

A második változat szerint összeszorítják a fogukat, hogy márpedig nekik igenis jár a csúcskategóriás férfi, mert Gizikének is járt a Szex és New Yorkban és ők is vannak olyan okosak, erősek stb stb. Ez viszont gyakorlatilag biztos bukás, mert a felsrófolt elvárásoknak megfelelő férfiak száma eleve kevés, azok pedig igen széles körből válogathatnak, és minden valószínűség szerint náluk fiatalabb, szebb és kevésbé problémás versenyzőkben gondolkoznak. Ebből aztán egy lefelé vezető spirál lesz, ahol a lehetőségeik folyamatosan szűkülnek és a végén úgyis veszítenek, mert a jó öreg Idő Apóval szemben előbb vagy utóbb mindannyian veszítünk. A sztoriban leírt hölgy alighanem egyelőre ezen az úton jár; lehet, hogy egy nap ő is megköti a maga kompromisszumát, amiből még akár jól is kijöhet, vagy nem köti, de abból maximum csak a kisállatkereskedők és a csokoládégyárosok jönnek ki jól..."

(Vanderkaay)