Egyre több 30-40-es korosztályból származó férfi él család és főleg gyerek nélkül. A statisztikák szerint folyamatosan, nagy ütemben csökken a házasságok száma és egyre több a gyermekét egyedül nevelő anya. Nem csak általában a nyugati társadalmakban, hanem a speciális magyar viszonyok között is új divatja támadt az agglegény kultúrának. Miért nem nemz a férfi? Miért veti el a családi szerepeit egyre inkább a férfi? Hová lettek a magyar férfiak?

Az, hogy a nő biztonságra vágyik, egy közhely, ráadásul egy olyan közhely, amely leszűkíti a valóságot. Bizton állíthatjuk, hogy mi a férfiak is biztonságra vágyunk, azonban e biztonság megteremtését többnyire nem mástól, hanem elsősorban önmagunktól várjuk el. Ez elsősorban anyagi és érzelmi biztonságot jelent. Az anyagi biztonság kérdése alapvető. Anyagias világban élünk, a javak, jövedelmek megszerzése és azok elköltése alapvetően határozza meg nemcsak az életminőségünket, de kihatással van az egészségünkre, mentális állapotunkra, szerelmi- és párkapcsolati életünkre és arra a nehezen megfogható törekvésre is, amit önmegvalósításnak nevezünk. E biztonság megteremtésének vágya késztet minket arra, hogy akár olyan szakmát is tanuljunk, ami nem érdekel

minket annyira, de jól lehet keresni vele. Ez motivál minket arra, hogy erőnkön felül dolgozzunk, tanuljunk, vállalkozásokat indítsunk, megküzdjünk az átláthatatlan adójogszabályokkal, bürokráciával. Mindettől függetlenül az érzelmi biztonságra ugyanúgy vágyunk, mint a nők. Mi is szeretünk egy fárasztó nap után egy minket szerető ember mellé hazatérni, megbeszélni a napi történéseket és összebújni egy jó film megnézése közben. Tehát szeretünk olyan kapcsolatban élni, amelyben jól érezzük magunkat, ahol teljes a bizalom a felek között. Szeretünk családban élni, szeretjük a gyermekeinket és tulajdonképpen szeretjük még a gondoskodás felelősségét is. A családalapításról szóló vágyálmok mégis egyre kevesebb férfi életében valósulnak meg. Mi ennek az oka?

Meggyőződésem szerint az elmaradó gyerekszülések legfőbb oka a biztonság hiánya. Mert bár szeretjük a gondoskodás felelősségét is, de a rajtunk túlnövő kockázatokat már sokkal kevésbé. A biztonság egy többrétegű, egymást erősítő folyamat mentén vész el. Mindenek előtt szembe kell nézni azzal, hogy a mai társadalmi állapotok között még egy (alsó)középosztálybeli, átlagos képességekkel és lehetőségekkel rendelkező férfi is (hát még az, aki ennél rosszabb helyzetből indul) családfenntartói szerepben folyamatosan az egzisztenciális bizonytalanság határán egyensúlyoz. Még ha a magyar átlagnál jobban is keres valamivel, az arra kevés, hogy biztosítsa a családalapításhoz a megfelelő lakhatási körülményeket és ráadásul még olyan pénzügyi tartalékot is képezzen, ami egy esetleges munkanélküliség esetén nem küldi azonnal padlóra a teljes családot. Racionálisan gondolkodó férfiak márpedig nem alapítanak családot ilyen gyenge alapokra. A "majd csak lesz valahogy" gondolkodásmódra csak kevesen akarnak jövőt tervezni, az aligha biztosítja az utódok megfelelő szintű felnevelését és iskolázását. A két keresőre optimalizált megélhetési viszonyok között az egykeresős családmodell egyszerűen nem működik, még a három éves GYES-sel együtt sem. Az anya kieső jövedelme komolyan felboríthatja a családi költségvetés egyensúlyát, miközben ráadásul a gyerek megszületésével a kiadások jelentősen megugranak.Arról nem is beszélve, hogy az anyák visszatérése a munkába nagyon gyakran sikertelen, aminek az egyik oka, hogy a kiskorú gyermek(ek) nevelése, ellátása nem egy könnyen megoldható feladat egy teljes állásban dolgozó nő számára. Az pedig járhatatlan útnak látszik, hogy az egyébként is többnyire túlmunkával és egyéb problémákkal terhelt férfiakra a nők társadalmi-nemi szerepeinek egy jelentősebb részét is áttestálná a társadalom. Úgy tűnik, hogy az egyre inkább férfigyűlölővé alakuló feminista közhangulat már csak azért is új feladatokra rendszabályozná és bűnbaknak állítaná a férfiakat, mert a férfiak által meg nem fogalmazott, de már így is nagy számban létező férfiproblémákat nem is ismeri kellőképp a társadalom. Ugyanakkor az tulajdonképpen teljesen érthető, hogy az eleve felelőtlennek, gyermetegnek és rosszindulatúnak beállított férfiak pedig egyre inkább kicsatlakoznak a társadalom vérkeringéséből.

A férfiak modernkori problémájának egyik fontos oldala az érzelmi biztonság kérdése. A férfiak egzisztenciális bizonytalansága kihat a nők párválasztására, de a párkapcsolat későbbi alakulására is. Tudjuk, hogy a nők hipergám ösztöneiktől hajtva saját anyagi státuszuktól fölfelé választanak, jövőjüket nagy mértékben a másik fél eltartóképességére is szeretnék alapozni, azonban mi történik, ha az addig jól kereső férfi munkanélkülivé válik vagy a sikeres vállalkozó cége befuccsol? Nem csak a megfelelő tartalékok hiánya, hanem a biztonságra vonatkozó női elvárások is hamar problémát okoznak. Az esetek többségében már középtávon is erodálódik a bizalom a férfi irányába és vele együtt a párkapcsolat szekere is könnyen lejtmenetbe válthat...Így tehát a férfiak az országunkban elég jelentős mértékben tapasztalható egzisztenciális bizonytalansága szüli az érzelmi bizonytalanságot és a párkapcsolatok sérülékenységét. 

Kijelenthetjük azt is, hogy önmagában a gyerekvállalás is egy rendkívül jelentős kockázati tényező a párkapcsolatra nézve. A feleknek kevesebb minőségi ideje jut egymásra, a terhesség és a szülés után a nő évekre elvesztheti libidóját és megfelelő odafigyelés hiányában úgy változhat meg a teste is, ami aztán csökkentheti a férfi szexuális érdeklődését is. Ha a kapcsolatban korábban jelentős szerepet játszott a felek közötti szexuális kapocs, akkor egy intimitást nélkülöző új viszonyrendszerben jelentős feszültségek támadhatnak. a férfiak jelentős többsége számára egy megfelelő szexuális kultúrát ápoló párkapcsolat alapvető mentálhigiénés szükséglet és ennek az alapszükségletnek a kielégítésének jogát senkinek sincs oka, lehetősége elvitatni tőlük.

Mindezen túl sajnálatos módon azt láthatjuk, hogy maga a gyermek, mint stresszforrás - amennyiben a szülők nem tudják a helyzetet megfelelően kezelni - akár önmagában is vezethet a kapcsolat nyugalmának felbomlásához és aztán szakításhoz, váláshoz. A házasságok felbomlásának kárvallottjai pedig szinte mindig a férfiak, hiszen a nő viszi a gyereket, a lakást, a férfi pedig fizetheti a gyerektartást. Szemben a nővel, a férfi korábbi érzelmi élete a gyermek(ek) elvesztésével (láthatás sokszor csak hetente két óra) teljes mértékben meginog és ehhez társulnak sok esetben még a súlyos lakhatási, egzisztenciális problémák is. Egyre több férfi ismeri fel, hogy a családjog folyamatos változása egyre inkább hátrányos helyzetbe hozta a férfiakat, illetve az évtizedekkel korábbi társadalmi viszonyok között még épphogy élhető rendelkezések a mai körülmények között a férfiak ellehetetlenüléséhez vezettek.

Ilyen viszonyok között létkérdéssé lényegül a felek közötti bizalom, de a férfiak nézőpontjából közelítve a problémához szép számmal adódnak kérdések, fenntartások...

Bízhatok-e a páromban annyira, hogyha egzisztenciálisan alacsonyabb státuszba kerülök, akkor is kitart majd mellettem?

Esetleg számíthatok arra, hogy segít is nekem talpra állni?

Esetleg, ha módja van rá, ad-e majd bele jó szívvel többet a közösbe?

Gyerekvállalás után hajlandó lesz rám is figyelmet fordítani, megőrzi érzelmi és testi szerelmünk stabilitását?

Hajlandó lesz a kedvemért és a saját érdekében törődni a testével?

Hajlandó lesz-e a neveléssel kapcsolatos problémákat megosztani velem?

Enged számomra beleszólást a gyerekkel kapcsolatos döntésekbe?

Ha minden kötél szakad, nem él-e majd vissza a jog által számára biztosított előnyökkel? /Válasz: de, szinte minden esetben.../

 

Persze, egyszerű női igény, hogy a férfi legyen magabiztos és legyen lelkileg egyensúlyban, de kérdem én, bizonytalan egzisztenciális és jogi helyzetben, sérülékeny párkapcsolatokban hogyan feleljünk meg ennek az elvárásnak?

Ha a férfiak racionálisan gondolkodnak a saját lehetőségeikről és életükről - márpedig a férfiak többnyire ezt teszik - akkor felmérik a felsorolt kockázatokat és ennek tudatában hoznak döntést a családalapításról. Teszik ezt annál inkább is, mert a nőktől hasonló racionális döntés a gyermekvállalás kérdésében biológiai okokból sem várható el. Sajnos azt láthatjuk, hogy a feltett kérdésekre egyre többen nemmel felelnek és ezért elmarad a családalapítás, a gyermekvállalás. Sőt, sokszor már maga a tartós párkapcsolat sem jön létre, mert a férfiak kockázatkerülő magatartása addig is terjedhet, hogy inkább egymást követő rövidebb kapcsolatokban élnek és kerülik az olyan nem csak érzelmi, hanem jogi értelemben is kockázatos együttélési formákat, mint a házasság és a tartós élettársi kapcsolat.