Sokunknak már elege van a férfigyalázásból. Nem a gyalázatos férfiakat leleplező botrányokból, nem a bátor áldozatok kiállásából, hanem a piszkosan felhabzó (ál)feminista férfigyűlöletből. A másik végletből, a női arroganciából, ami egyetlen szót suttog, finoman, lágyan: kasztrálni!

A férfiak eléggé jelentős része - és ez a legrémisztőbb - az esetek nagy részében nem is tudja, hogy érzelmi zsarolás áldozatai. Fogalmuk sincs arról, hogy manipulálva vannak, hogy élethosszig tartó játszmába keveredtek párjukkal. Akik nem érzékelik a Drágám/szívem/édesem, ha nem úgy csinálod, ahogy én akarom, akkor vége, vége, vége mindennek, vége a jókedvünknek féle mondatokban tekergő kobrát, aminek egyetlen szánalmas célja a férfi gúzsbakötése és birtoklása. A sírig.

A terror nemcsak combok közé mohón befurakodó férfikezekben, ütésre emelt ökölben, testi abúzusban, főnök és beosztott közötti alá-fölérendelt viszonyban jelenhet meg. Hanem a férfiak ellen elkövetett lelki terrorban is.

Amely játékot vendégmentes estéken játsszák a párok, csinos családi házuk mélyén. Ja, itt nincs ordítás, cirkusz, nagyjelenet. Ez csendes buli. Ahol mindig a nő dob kockával és valahogy mindig a hatos jön ki: "hol vagy már megint" SMS-ekkel, "nem értem, mit eszel az idióta barátaidon, szerintem neked is jobb, ha nem találkozol velük" mondatokkal, szimatolással, nyomozással, a jó öreg Facebook-kontroll trükkel ( érdekesmennyitlájkolodaNórát) és sértett hallgatással kényszeríti ki a férfiból a megfelelő válaszlépést.

Ami micsoda? Mit reagál erre a pasi? Igen, azt hogy FÉL. Hogy szorong a feje felett suhogtatott Damoklész kardtól, attól, hogy azt is elveszíti, ami még megvan a roncsolt kapcsolatból, hogy odalesz még a maradék kis nyugalma is...És hogy ne menjen az örökös hiszti, az évek alatt inkább meghajlítja a hátát, berogyasztja a térdét és felveszi a terrorizált férfiakra jellemző menhelyeskutya-nézést. ( Nem mer lájkolni a Facebook-on, mert fél, hogy kikap a feleségétől. És bizony pórul is jár szegény pára, ha rosszra nyom.) A férfi így csúszik egyre lejjebb önérzetének grádicsán, mert valami ostoba okból kifolyólag meg akar felelni az elvárásoknak, mert kínos csalódást okoznia és mert nem akar negyvenéves kora előtt kétszer elvált férfi lenni. Hát, csak gratulálni tudok. Biztos megéri...

A játszma része az egyszem hím, aki nem akarja észrevenni, hogy át van verve. A játszma része a taktikázó, mindig éber porondmesternő, aki magasra emeli az ostort, aki  szép szóval fenyeget. "Ne menj a saját fejed után, mert az nekem rossz." Így kövülnek bele mindketten szerepeikbe, így lesznek egymásrautalt, pengeszájú öregek mindegyhányévesen. (Mert az öregség nem az évek számától függ.) A papucs férfi és a szelíden zsarnoki nő szépen, egymás kezét fogva, köddé vált boldogságukat siratva vonszolódik a halál felé és hátralévő idejükben elhiszik, sőt hirdetik azt a világnagy átverést, hogy szar az élet.

A játszmából való kilépéshez bátorság és tudatosság kell. (Hú, de meglepő!) Ha ezek nincsenek, akkor erre az inkarnációra szevasz!

És miért teszi mindezt a nő? Azért, mert ő is fél. Retteg az elhagyástól. Csakhogy nem a megfelelő helyről várja a biztonságot. Rabszolgát akar arra, hogy fenntartsa és érzékelje saját létezését. (tévedés) Áldozatok áldozatai vagyunk. Hát ez van gyerekek...