Ha most kapásból rávágod, hogy " Hát  persze! Ki az a hülye, aki ezt nem ismeri fel? ", akkor kérlek, olvass tovább! Mert annak ellenére, hogy millió cikk kering a neten, ami a bántalmazó kapcsolat 5-10-15 jelét sorolja fel, még mindig ezrek élnek ilyen viszonyba bonyolódva és még csak megnevezni sem tudják, hogy mi a baj a házasságukkal. Pedig csak szóbeli bántalmazásról beszélnek.

De hát én csak...

Biztos ismered a történetet a békáról, akit beletettek egy hideg vízzel teli edénybe és melegíteni kezdték a fazekat. A béka fokozatosan hozzászokott, mígnem megfőtt a forró vízben.

Hát így vagyunk a bántalmazó párkapcsolatokkal is. Amikor a pár összeházasodik, még minden rendben van, majd fokozatosan kezdenek elromlani a dolgok. A legtöbb áldozat nem érez mást, csak zavarodottságot, értetlenséget, szégyent és felelősnek tartja magát azért, mert a bántalmazó nem érti meg őt, esetleg mert önkéntelenül is feldühítette a társát. Ha a társa gyakran ingerült, akkor megpróbálja kideríteni, hogy mi szokta őt felbosszantani és aztán megpróbálja elkerülni ezeket a helyzeteket.

Nagyon sok nő szeretne ezért kommunikációt tanulni, mert úgy érzi, nem tudja elég pontosan kifejezni magát és párja emiatt rendszeresen dührohamot kap. Többségüknek hosszú hetekre, hónapokra van szüksége ahhoz, hogy felismerje: akárhogy is igyekszik, a párja nem is akarja megérteni őt, csak a dühét vezeti le rajta!

Az áldozat egy bántalmazókapcsolatban folyamatosan azt éli meg, hogy elfogadhatatlan és értéktelen, ám ennek ellenére folyamatosan reménykedik, hogy egyszer a párja meg fogja érteni, hogy mennyire bántóak a megjegyzései és a viselkedése. Mivel ez szinte soha nem következik be, az áldozat egyre inkább félni kezd a társától - még akkor is, ha soha, egyetlen ujjal sem nyúlt hozzá. Ezt a félelmet tovább fokozza, hogy rendszerint akkor éri támadás a párja részéről, amikor éppen nyugodt, kiegyensúlyozott vagy éppen nagyon örül valaminek.

 

Vidd már odébb a nagy seggedet!

 

A bántalmazás létét felismerni azért is nehéz, mert a bántások többnyire négyszemközt történnek. A bántalmazó gondosan ügyel arra, hogy kifelé eljátssza a tökéletes partner szerepét. Így aztán amikor a bántalmazott a családjának, barátainak panaszkodni kezd, a környezete csodálkozva néz rá: "De hát olyan jó ember! Mindenkinek vannak hibái. Nézd el neki!"

Az áldozat pedig nem érti, hogy mi történik, mert össze van zavarodva, ugyanis a támadások újra meg újra váratlanul érik. Például ellenkezés formájában. Mond valamit az áldozat, mire a bántalmazó azonnal letorkolja: " hogy mondhatsz ilyen baromságot!" Majd következik a leszólás: "te tiszta hülye vagy, mindent felfújsz, / már megint kezded, / fogalmad sincs, miről beszélsz." Nagyon gyakori a viccnek álcázott erőszak : " vidd már odébb a nagy seggedet! " Ha ezen megsértődsz, akkor te vagy a hülye, aki nem érti  a viccet...

A viták során a bántalmazó mindent elkövet, hogy megakadályozza az igazi párbeszéd kialakulását. A következő mondatot használja legszívesebben: "Hagyjál békén ezzel a szarral!" , "Fogd már be! Ki kérdezett?", "Ne hisztériázz!", "Torkig vagyok a rinyálásoddal!". És ha ez még nem volt elég, akkor jönnek a vádak: "Te nem vagy normális!" és  "Az a baj veled, hogy...". ez utóbbi mondat tetszés szerint folytatható. Ha pedig ez sem segít az áldozat lenyomásában, ott vannak a jól bevált fenyegetések, zsarolások: "Ha nem csinálod azt, amit én akarok, akkor elhagylak / szeretőt tartok / elválok / soha többet nem látod a gyerekeket". A végső megoldás pedig egy igazi nagy dühkitörés csapkodással, tárgyak falhoz vágásával, ordítással.

 

Miért nem vesszük észre?

 

Ha erre most azt mondod, hogy persze, ez minden házasságban előfordul, akkor sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak! Ez nem fordul elő minden házasságban és nagyon nem normális! Csak azért tartod annak, mert valószínűleg ilyen környezetben nőttél fel és mindennapos volt számodra, hogy a szüleid és a tanáraid hasonlóan bántó dolgokat mondtak neked. Sajnos nincs olyan gyerek, aki ne találkozott volna hasonló stílusban kommunikáló tanárral, szülővel vagy rokonnal. És ez itt a legnagyobb probléma. A legnagyobb természetességgel tűrjük el, hogy így beszéljenek velünk és megmagyarázzuk a dolgot azzal, hogy "igazából jó ember, csak egy kicsit ideges". Megtanultuk, hogy nem bízhatunk az érzéseinkben, mert amikor bántottak minket és sírtunk, az volt a válasz, hogy "nincs okod bőgni, azonnal hagyd abba!". Aki hasonló bántalmazó környezetben nő fel, megtanulta, mert gyakran mondogatták neki, hogy ő logikátlan, túlérzékeny, mindig csak veszekedni akar, verseng és mindig neki kell, hogy igaza legyen. És a végén elfogadta mindezt és elkezdett kételkedni önmagában, a saját észlelésében és értékeiben. A végén pedig elfogadta azt is, hogy ezt a bánásmódot érdemli és nincs joga ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak vele.

Amikor pedig felnő, nem lát semmi kivetnivalót abban, ha a párja időnként dührohamot kap és elmondja őt mindenféle ostobának.

 

A változás kezdeményezése

 

A változás első lépése, amikor az áldozat felismeri, hogy ez nem normális és nem természetes. Hogy mások párkapcsolata nem így működik és lehetséges olyan társat találni, aki nem kap dührohamot és nem akarja őt elnyomni. És persze  nehéz elhinni, ha csak ilyen embereket és kapcsolatokat lát maga körül. A második lépés, hogy az áldozat felismeri: nem vele van a baj! A társa azért bánik így vele, mert uralkodni akar rajta és ellenőrzése alatt akarja tartani.

Különösen nehezíti a helyzetet, ha a bántalmazó azt állítja, hogy ő nagyon is szereti a társát és mindezt az ő érdekében teszi. Fontos megérteni, hogy a szeretet nem birtoklást jelent! Nem azt jelenti, hogy boldoggá akarlak tenni, mégpedig a saját elképzeléseim szerint. Ha akarod, ha nem. Ez a birtoklás és bántalmazás, bármit is állít a társad!

A bántalmazás felismerésétől általában még hosszú út vezet a bántalmazó elhagyásáig. Ugyanis a bántalmazó mindent elkövet, hogy visszaédesgesse magához a menekülni akaró áldozatát. A végső menetben pedig minden fenyegetést és manipulációt be fog vetni, hogy megtartsa hűséges alattvalóját. Egy vérbeli bántalmazó elhagyásához sokszor külső segítségre van szüksége az áldozatnak.

Jánosi Valéria