A házasság mindig is egy változó intenzitású és sajnos a leggyakrabban "átmeneti ügylet" volt, természetesen más és más gondokkal, de a látszat hasonló köntösében.

A " Míg a halál el nem választ" ismert fogadalom valamikor az ésszerű lehetőségek reális felmérése volt, manapság inkább az óhajok feliratú kivánságládába dobott vágy, ami stabil alapok híján és az orvostudomány fejlődésével azt az eredményt hozta, hogy a házaspároknak egyre tovább kell elviselniük egymás változásait és esetleges eltávolodását.

Napjainkban egy jó házasság ugyanolyan szokatlan és gyanút keltő, mint a válás volt néhány generációval ezelőtt. A korai családban nagyobb szerepet kapott a

származás, a társadalmi rang és a tulajdon, mint az ifjú pár érzelmei. Ezzel szemben ma a házasságkötéseknél inkább az érzelmek dominálnak, amelyek idővel kiszámíthatatlanul változnak. Jó esetben elmélyülnek, de legtöbbször megfakulnak és elmúlásukat a megszokás sem tudja pótolni. Ilyenkor közömbösséggel, az üresedő magánélettel arányosan bővülő ismeretségi körrel, szeretőkkel és végül válással mérnek megelőző csapást a végső kiábrándultságra, miközben próbálnak időt nyerni a feltartóztathatatlan öregkor előtt...

Akármennyire jogos az igény, hogy esetlegesen egy kegyetlen válás és az azt követő keserű kudarcok után szívesen cserélnéd az erősen kiszínezett internetes profilodat a felhőtlen boldogságra, ha nem értékeled ki végtelen őszinteséggel az eddigi életedet, akkor tárt karokkal rohansz egy következő kapcsolat felé, amelyikben szintén nem lehetsz önmagad, vagy éppen te nem hagyod a társadnak, hogy önmaga legyen!

Ami biztos, hogy mindig van választási lehetőség és mindig célba fogsz érni. A te döntésed abban áll, hogy szenvedéssel vagy szenvedéllyel jutsz-e el oda.

Pilát Gábor