Eddig a szeretőd voltam, most te leszel az enyém!

Megértem, hogy megbetegedett a kislányod, a randit lemondtad és őt helyezted előtérbe, hiszen mi sem természetesebb ennél. Azzal vigasztaltam magam, hogy nemsokára, talán pár napon belül biztosan találkozhatunk.

Eltelt a pár nap, elrepült egy hét, ami alatt olyan forró, szerelmes, szenvedélyes üzeneteket írtál, hogy beleremegtek a lábaim...Új dátumot tűztünk ki a találkozóra, amire azt ígérted, biztosan összejön, hiszen a férjed dolgozni fog, a gyereket pedig elviszed anyádékhoz. Közben újra bombáztál a szebbnél szebb üzeneteiddel.

Elérkezett a nap, amit annyira vártam. Mivel vasárnapra esett, már reggel örömmel ébredtem, nem terelte el rólad semmi a figyelmem, időben ünneplőbe öltöztettem a lelkem. Rád gondolva, a csókjaidra vágyva telt el a délelőtt, ebédelni sem bírtam igazán, annyira te jártál a fejemben. Délután négyre volt megbeszélve a randi, ki is takarítottam, ágyat húztam, hogy friss, ropogós ágyneművel várjalak.

Az estebédet is megcsináltam, kettőre mindennel elkészültem, már csak a fürdés, borotválkozás volt hátra, amikor egy kurta üzenetben közölted, hogy "bocsi, nem jó  a mai nap!" Szerinted mit éreztem? Ott álltam megdöbbenten, átverve a megterített asztal mellett, legszívesebben lesöpörtem volna...Először sajnáltam, hogy nem sikerült a randi, de aztán elkezdtem gondolkodni kettőnkről.

Ráébredtem, hogy a mi kapcsolatunk pont arról szól, ami aznap is történt: a teljes bizonytalanságról, kiszámíthatatlanságról, a rajtunk kívülálló okokról. A minket, de főleg a téged irányító körülményekről. Arra jutottam, hogy ez így, ebben a formában nem mehet tovább. Sokadszorra lettem leforrázva...

Eldöntöttem, hogy véget vetek az egésznek. Utolsó esélyként megvártam a reggelt, hogy mit fogsz írni. Most nem a gyereked lett beteg, nem érkeztek hívatlan vendégek sem, nem kellett túlóráznod, hiszen vasárnap volt...Most az volt az ok, hogy a férjed műszakja felborult és nem ment dolgozni. Sokadik alkalommal mondtál le randit, de most utoljára. Többé nem engedem, hogy a játékszered legyek, nem hagyom, hogy te irányítsd az életem.

Nem mondok le rólad teljesen, de nem úgy fogok élni, mint eddig. Elkezdek ismerkedni, nem fogok nemet mondani senkinek azért, mert van egy titkos kapcsolatom. Valójában, ami kettőnk között van, az nem nevezhető még kapcsolatnak sem. Mi csak játszópajtások vagyunk. A szeretőd voltam, megadtam neked mindazt, amiből otthon kevés.

És te, te mi voltál, mit adtál nekem ezalatt?

Elegem lett, belefáradtam, hogy hülyét csinálj belőlem. Már ma regisztrálok valamelyik társkereső oldalra, hogy esélyem legyen normális szerelemre. Amíg nem találom meg azt a nőt, aki mellett érdemes megállapodni, addig megtartalak, te csak a B tervem leszel. Most fordult a kocka, nem te, hanem én leszek az irányító, te leszel, akinek alkalmazkodnia kell. (Hacsak a "büszkeséged" nem tudja elviselni, hogy nekem is lehet másvalaki az életemben és ezért inkább sértődötten te szakítasz velem)

Eddig úgy volt, hogyha akadt pár szabad órád, írtál, én meg elintéztem, hogy tudjunk találkozni és épp akkor a rendelkezésedre álljak. Mostantól én fogok üzenni, hogy előreláthatólag mikor érek rá, és mikor tudok időt fordítani rád. Aztán vagy jó neked, vagy nem. Ha tudsz jössz, ha nem, jön más. Nem érsz már annyit, hogy áldozatokat hozzak ezért a viszonyért...

 

Esszencia - Molnár Csanád