A szingliségnek nincs korhatára

Ha szinglikről beszélünk, általában a harmincasok, negyvenesek jutnak az eszünkbe, mert ebben az életkorban számít igazán a társadalom egésze számára, hogy valaki beáll-e még a sorba és produkál-e utódot vagy sem. Huszonéveseket még nem szokás azzal zaklatni, hogy mikor mennek már férjhez/nősülnek meg, bár régebben már 25 év felett vénkisasszonynak számítottak a hajadonok. És sok nő 25 évesen már meg is özvegyült, de persze akkor már egy másik társadalmi kategória részévé vált.

De bizony a gyerekvállalási időszak után is van élet és már az idősebb korosztályt is megfertőzte a szingliség réme. A meglepő az, hogy minél idősebb hölgyekről van szó, annál kevésbé akarnak házasságra lépni, miközben ezt a férfiak akár sokadszorra is megtennék.

Nyilván nem mindegyik: bizonyára mindegyikünk ismer a környezetéből nem egy olyan férfit, aki egy életre kiábrándult nem csak a házasságból, de még az együttélésből is...Bár még fiatalabb, lehet, hogy idővel megváltozik a véleménye. Viszont van olyan, nem is kevés férfi, aki akár alig egy évvel a neje halála után, már hetven fölött gyorsan beszervezett magának egy új feleséget ( főleg, ha a hölgy előtte rosszabb anyagi körülmények között élt, ez a házasság számára igazi főnyeremény).

De mi van azokkal a nőkkel, akiknek nincsenek megélhetési gondjaik?

Míg a férfiak egy része akár három házasság után is belevágna egy újabb együttélésbe, addig a nők ezt egyre kevésbé szeretnék. Akár özvegyek, akár elváltak, akár soha nem voltak még férjnél, egyre inkább úgy érzik, hogy felesleges teljes időben (full time) megosztani az életüket egy ellenkező nemű személlyel. Tehát egyre kevésbé igaz, hogy a férfiak játszi könnyedséggel találnak maguknak feleséget, ha próbálkoznak. Pedig azt tudjuk, hogy a kor előrehaladtával a férfiak egyre kevesebben lesznek, a nők meg egyre többen, így elvileg a férfiak azok, akik válogathatnak.

Azok a férfiak, akik soha nem éltek egyedül korábban, általában nagyon félnek attól, hogy magukra maradnak. Noha persze a házasság korlátozta őket, azért ebben a korosztályban inkább az előnyeit élvezik már: nem bánják, ha az asszony határozza meg, mikor hova kell menni, barátjuk is egyre kevesebb van, akivel kimozdulnának, az otthon melegét azonban a nők szokták biztosítani - és most itt az összes házimunkára is gondolnunk kell, amelyet ebben a korosztályban még nem igazán szokás megosztani. A mostani hatvan pluszos asszonyok nagy része még tud például főzni, ami elég vonzó tulajdonság egy férfiember számára...

De ezek az asszonyok, ha valamilyen okból egyedül maradtak, már nem szívesen adják fel a függetlenségüket. Nem szép ilyet leírni, de ettől még igaz: némely özvegy valósággal kivirágzik, mikor magához tér a gyászból. Végre azt csinálhatja, amit szeretne, nem kell kerülgetnie a férjét, nem kell megfelelni neki. És ha még gondozta is valamilyen betegségében, akkor főleg érthető, hogy fellélegzik. (Bár az is észrevehető, hogy ezek az idősebb nők sokszor szívesebben barátnőznek, mint hogy időt töltsenek egy idősebb férfival.)

Az ilyen nő, ha meg is ismerkedik valakivel, akivel komolyabb kapcsolatot alakít ki, inkább marad a saját lakásában, a saját bútorai között( bár ezzel elég sok egyedülálló férfi is így van!). Partnerével közös programokat szervez, társasági életet él, utazik stb. ,azonban szeret visszatérni a "saját várába", nem akar egy fedél alatt élni a férfival. Megfelelő számára ez a "part time" helyzet, amikor csak az idejük egy részét töltik közösen, a teljes együttélés nélkül. Ha vannak gyerekei, unokái, akik épp elég feladatot jelentenek számára, akkor még több oka van annak, hogy ne akarjon változtatni.

Fogalom - újraalkotás

Így aztán a szingli lét egészen más jelentéssel bír már, mint a vénkisasszonyság vagy az özvegység pár évtizeddel ezelőtt. A baby-boomer generáció, ahogy nyugaton nevezni szokták őket (ez körülbelül egybeesik a mi Ratkó-korszakunkkal) új szokásokat hoz tehát a párkapcsolatokba is...