Hűtlenkedni vagy nem hűtlenkedni?

A szituáció adott volt, akárcsak a lehetőség, de ez önmagában még nem döntötte el a kérdést. Mi van az erkölccsel, a bizalommal, a stabil kapcsolattal?

Nem nehéz rájönni, hogy a két nem máshogy áll a témához. Azon belül is a feministák még máshogyabbul. Ha őket kérdeznénk, akkor három dolog biztosan szerepelne a válaszukban:

1. A rohadt férfiak azt hiszik, hogy nekik mindent lehet - de nem lehet!

2. A nőknek mindent lehet.

3. A férfiak hibája.

Mi lépjünk túl az ilyen buta leegyszerűsítéseken, hiszen a hűtlenség az élet egyik legbonyolultabb témája. Legalábbis, ha tárgyalni kell, mert megtenni néha olyan egyszerű...

Az ideális megoldás természetesen a totális őszinteség lenne minden érintett fél részéről - ezért ez az, amit a nagyvilágban a legritkábban láthatunk. Ha mindenki megmondaná a másik félnek, hogy mire számíthat, akkor mindenki reagálhatna vérmérsékletének megfelelően. Lehet, hogy tönkremenne sok kapcsolat, de legalább őszintén menne tönkre, átverések, árulások és hónapokig, évekig tartó titkolózás és dráma nélkül. És persze alapvetően az sem elképzelhetetlen, hogy valakit nem bánt a másik hűtlenkedése, ekkor a kapcsolat élhet és virulhat őszintén, kölcsönös megbecsülésben.

Sokan mondanak párjuknak ilyesmit, de legtöbbször azzal a kiegészítéssel, hogy "nem baj ha megteszed, csak mondd el". Erről messzire ordít, hogy csapda, de legalábbis az esetek 90%-ában az. Ha valaki tényleg el tudja fogadni a dolgot, akkor az nem akar mindenáron tudni róla. Ezt különösen a fiatal férfiaknak címzem: ha a barátnőtök ilyet mond, bólogassatok serényen, nyugtassátok meg, hogy eszetekbe sem jutna ilyesmi és ha véletlenül mégis megtörténik, hallgassatok, mint a sír. Igaz, ez már közel sem a "totális őszinteség" birodalma, de pont ezért sokkal jobban emlékeztet a valós világra. Az életben semmi sem fekete vagy fehér és nem olyan könnyű fennkölt erkölcsi normákat követni, miközben az ember orra előtt hajladoznak a mézédes gyümölccsel terhelt ágak. 

Most valószínűleg /majdnem/ minden nő azon füstölög, hogy a férfiakat "felmentem", míg a nőket elítélem...de nem. A véleményem teljesen gendersemleges - ha szabad egyáltalán ezt a feminista műszót normális emberek között használni. Hűtlenkedni senkinek sem "szabad" - ugyanakkor mindenkinek az. A társadalom persze máshogy ítélkezik, de az az ő baja. Az ember végső soron ember, akinek személyes élete van, egyéni sorsa, felemelkedései és bukásai, döntései és tévedései, örömei, bánatai. Ebben mindenki egyenlő, nők, férfiak egyaránt. A társadalom elvárhat, követelhet, nyomhat, de élni mégsem lehet csak a társadalomért. Az embernek szüksége van arra, hogy önmagáért éljen, mert a boldogságot csak odabent lehet megtalálni. Anélkül pedig csak szürkeség van és neurózis, idegbaj és küszködés.

Ha lehet valamire azt mondani, hogy "a nemek háborúja", akkor talán a hűtlenkedés az. Mindkét nem igyekszik megindokolni a saját félrelépéseit, ugyanakkor ellehetetleníteni és besározni a másik nemet. Ha egy férfi hűtlen, akkor a nők mondják, hogy "a szemét pasik majd visszakapják", ha egy nő hűtlen, akkor a pasik háborodnak fel, hogy "minden nő ribanc". Nincs ennek sok értelme - ahogy általában semminek nincs értelme, ami gyűlölködésre, rosszindulatra sarkall.

Nade hogyan lehet feloldani azt az ellentmondást, hogy tilos is meg szabad is? Tilos, mert az állandó partnerrel szemben tisztességtelen, ugyanakkor szabad, mert az életben kevés az öröm és túl sok a baj ahhoz, hogy az örömről mondjunk le.

A legelső gondolat, ami önként adódik, az a hallgatás. Az ember legyen diszkrét és akkor nincs gond. Amiről nem tudunk, az nem okoz fájdalmat, ugye. De ez nem csak egy poén, hanem nagyon jó szolgálatot tesz mentségként, önigazolásként is. Az embereknek szükségük van ilyesmire, mert mindenki szereti azt hinni, hogy ő jó ember, de ugyanakkor tudja, hogy a "jó ember" nem hűtlenkedik - tehát valahol valami gubanc van. Amit meg lehet oldani olyan trükkökkel, hogy elhitetjük magunkkal: "csak akkor bűn, ha kitudódik". Lehet ilyesmibe kapaszkodni, de nem árt, ha van bennünk annyi betyárbecsület, hogy beismerjük, ez tényleg csak mentegetőzés. Az önbecsapás mesterei a nők, ehhez semmi kétség nem férhet...a betyárbecsület inkább a férfiak erénye, a nők abban jeleskednek, hogy kimagyarázzanak bármit. Ahogy egy női párkapcsolat tanácsadó megfogalmazza a női megcsalásról: "A megcsalásról értekezni fölösleges, mert minden csak teória, azonban az életben csak úgy megtörténik. És van, hogy teljességgel hormonális és jelentéktelen a jövőre nézve, azonban akkor és ott elkerülhetetlen. De ha már az ember megtette, bevallani gyengeség és önzés, mert a másikat terheled, hogy te magad megtisztulj. Minden kapcsolatba kellenek titkok."  / Azért ez érdekes: "passzivitás" - a nő nem vonható felelősségre, mert ő nem csalfa, vele csak úgy "megtörténik". Mindenért a férfi a hibás, hiszen a pásztoróra a nőnek "elkerülhetetlen" (?) volt. A sors keze! /

Erkölcsi alapon ugyanis nincs valódi mentség. Akinek számít az erkölcs, az közölje a problémáit a partnerével, keressenek megoldást és ha nem megy, akkor szakítson, mielőtt máshova megy szomjat oltani. Ez a tisztességes ügymenet, minden más esetben az ember fogadja el, hogy az erkölcsei jó esetben is csak másodvonalbeliek. Együtt lehet ezzel élni, sőt, olykor pont egy ilyen beismerés sarkallja az embert önvizsgálatra, fejlődésre.

Akinek nem számít az erkölcs, az viszont jó, ha legalább az eszét használja. Legyen diszkrét és visszafogott - bármilyen hihetetlen, de lehet ezt is kulturáltan csinálni. A történelemben nem egyszer - és nem egy helyen - kialakult szokásvilága volt a hűtlenkedésnek, persze mára ezek feloldódtak egyrészt a keresztény erkölcsben, másrészt az azt leváltó popkultúra erkölcstelenségében. Manapság az ember csak kapkodja a fejét, nem tudja, mit szabad és mit nem - hiszen a sztárok is félrekefélnek és némelyik még büszke is rá. Ha a tévében is ez megy, nem ez a normális? Hát nem. A normális az, ha az ember tiszteletben tartja a partnerét. Manapság minden nyers és bárdolatlan - főleg a fiataloknál. Sokan nem tudják, hogyan kell flörtölni - néhányan azt sem tudják, mi az. Persze ők is együtt vannak valakivel, akit megcsalnak, de legtöbbjüknek ez már csak egy mozgássor, aminek kellemes a végeredménye. Az ilyen élet egy ócska C kategóriás amerikai vígjáték, időnként hasonló színvonalú pornó-elemekkel...

Ha az ember használja az eszét, akkor talán mérlegelni is tud. Van, hogy egy izzásig felhevített hétvége megéri azt, hogy az otthon felejtett fél balhét csapjon, vagy akár le is lépjen - de van, hogy nem. Van, hogy a tönkrement házasságot már amúgy is szét kéne verni és a pásztoróra talán kifejezetten pozitív út - de lehet, hogy mégiscsak többet ér a család, a gyerek, mint a gyors numera az íróasztalon. Legyél tisztában azzal, hogy mit csinálsz és vállald a következményeket. Egy érdekesség a téma kapcsán / férfiaknak szóló tanács/: ha a nő rájön, hogy félreléptél, akkor az egyetlen dolog,amit tehetsz / mármint, ha meg akarod menteni a stabil kapcsolatot / az az, hogy határozottan és férfiasan azt mondod: "Igen. Félreléptem, ez van. Ha nem tetszik, ott az ajtó." Ha bármi mást teszel - töredelmesen vallasz, vagy megbocsátásért esedezel - akkor a nő kidob a fenébe! A legnagyobb bűn, amit elkövethetsz nem az, hogy félrelépsz, hanem az, ha nem vagy elég gerinces. 

Egyébként nem árt, ha az ember tisztában van néhány alapvető dologgal. Példának okáért azzal, hogy míg egy férfi a leglángolóbb szerelem kezdeti 15 napján kívül bármit megdugna, ami él és mozog /tisztelet a kivételnek!/, addig egy nő, ha eljut a megcsalás gondolatáig, ott már érzelmi problémák vannak. A kapcsolat lehet még jó, az együttélés kényelmes vagy boldog, de ha a nő jobban kíván másvalakit, mint a párját, akkor a párját már nem szereti és nem tiszteli eléggé. A hipergám ösztön mindig a legjobb elérhető pasira hajt és ha az nem a partner, akkor nem is a partnert szereti legjobban. Persze a megszokás visszahúz, a hormonok jóllakott óvodássá változtatják a nőt, aki nem akarja felrúgni a működő kapcsolatot - de azért az új pasi mégiscsak izgalmasabb, rejtélyesebb, kívánatosabb. A férfi poligám, a nő hipergám - vagyis a férfi bővít, míg a nő lecserél. Pont fordítva, mint a ruházkodásnál. Ott a nő, ha meglát valami szexit, felpróbálja, megveszi és viseli kétszer-háromszor, aztán elfelejti egy életre. A legtöbb férfi akkor megy ruhát venni, ha az előző már nem látja el a funkcióját - ha az új vitathatatlanul jobb, amivel helyettesíteni lehet a régit.

A férfinak minden nő kell, a nőnek csak a legjobb pasi. Ezért, ha az egyik hűtlen, az más következményekkel jár, mint ha a másik hűtlenkedik.

És ha már a következményeknél tartunk, van egy gigászi különbség a két nem hűtlenkedésében Egy férfinak azt hazudni, hogy az ő gyereke, messze túlmutat a szimpla erkölcstelenségen vagy átverésen. Ha lehet egyáltalán párhuzamokat keresni, egy ilyen kakukktojás nagyjából olyan a férfinak, mint a nőnek az elszenvedett nemi erőszak. Csak még annál is súlyosabb következményekkel jár és hosszabb ideig tart a hatása.

Erkölcsileg nem jó dolog a hűtlenség, viszont emberileg el kell tudni fogadnunk. Senki sem faszent, legtöbbünk emberből van és ezért vannak vágyai, álmai. Mindenki a boldogságot keresi és vannak, akik másvalaki karjában azt találják meg - ilyen az élet, ilyen a világ...Teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő hűtlenkedik, egyik sem jobb, mint a másik. Ugyanakkor más dolgokra kell odafigyelni a férfinak és a nőnek ahhoz, hogy a következmények ne legyenek tragikusak. És persze azzal továbbra is számolni kell, hogy emberség ide vagy oda, a társadalomnak, családnak meglesz a saját véleménye az ügyről. Akkor is, ha nem tetszik...