Legyen hát villám, csillogás legyen

Ne tudjak szinte megmozdulni sem

Kiábrándult csepergés fel ne váltsa

Töretlen és őrült esőkre vágyva.

Csupán a tiszta szétmosás maradjon

A bőr, a haj, a nézés és a hangom

Feldíszíthessen kívül és belül

Ahogy szemembe áradás vegyül.

Olyan ritkán van elfelejthetetlen

Semmi régi nem hat át e percen.

Állok az újban, lassan csontig ázva

Befont töretlen őrült csillogása

Meggondolom, mi állhat még mögötte

Mert most és holnap és talán örökre

Bármeddig így, ha ez most tényleg így van

S ha mégsem, az sem helyrehozhatatlan...

Tükörtelen, lehulló kis napok

Kívül - belül bolondul szép vagyok

Félőrült csillogás, törése nincs

Kéne egyszer, még hogy rám tekints.

Áttetsző testemen nehéz eső

Kristályokból ezüst és drágakő

Talpig tapadnak égnek ékszerében

Nézz rám, szeresd, hogy most már ezt is értem.

Legyen hát villám, csillogás legyen

Ne tudjak szinte megmozdulni sem...

 

/ Karafiáth Orsolya-Grand Hotel Budapest: Diamond Rain /