A Szomszéd kiskamasz gyerekei imádják az erdélyi kürtőskalácsot. A sors úgy hozta, hogy havonta kétszer, tizenötödikén és a hó végén az, aki a kürtőskalácsokat készíti, amolyan "természetbeni juttatásként" ad nekem egy-egy darab kalácsot. Ezeket soha nem eszem meg, hanem már évek óta ott landol a bejárati ajtó kilincsén egy nejlonzacskóban lógva, ahol a Szomszéd gyerekei laknak. Szinte soha nem találkozunk, hanem mikor az iskolából hazaérkeznek és ott találják a kalácsot, mondják is, hogy "megint itt járt a dzsinn", aki egyszerre feltűnik és eltűnik, csak a kürtőskalács jelzi az ittjártát, ők maguk sohasem látják. Úgyhogy az én hivatalos nevem: "a Dzsinn." A kalács megtalálása szinte megszokott lett számukra (szerintem már várják is). A nap folyamán a Szomszéd mindig küld egy kedves köszönő üzenetet(ő a Legjobb Szomszéd), a legutóbbi ez volt: "Köszönöm a meglepetést! A kürtőskalács, mint a rohanó idő jelképe lógott a kilincsen!". Elgondolkodtam ezen, és tényleg igaza van: az a fél hónap - jaj de gyorsan elrohan - az idő és az élet múlásának a jelképe lett számomra is...Ennek a fél hónapnak kitaláltam már az új mértékegységét is = "1 kürtőskalács". És milyen gyorsan váltakoznak a "kürtőskalácsok"...a gyerekek közben gyorsan felnőnek, mi, felnőttek lassan megöregszünk...  Remélem még sokáig vihetem nekik a kürtőskalácsot...

Dzsinn