Mennyire ingatag mindaz, amit kívül vagy belül úgy szeretnénk biztosnak, állandónak, melengetően közelinek, stabil pontnak, sziklaszilárd fogódzónak, támasznak gondolni...

Nem mintha az állandó, szorongásunktól áthatott, kényszeredett jelenlét megvédhetne bármelyikünket bármitől...

Nem az a feladatunk, hogy indaként a nekünk fontos emberekre tekeredve megakadályozzunk minden elmozdulást. Nekünk a saját életünket kell élnünk, nekik az övét. Csak éppen nem szabadna elfelednünk, hogy az élet nem a jövőre tett ígéret, hanem maga a jelen.

Mindegyikünk számára bizonytalan és véges.

Ma még itt vagyunk és van lehetőségünk élni. Törődni másokkal ,minden fontosat elmondani nekik, átélni és kifejezni az érzéseinket...Hálásnak lenni minden jóért, a közös élményekért, a felénk áramló figyelemért, a szeretetért, a szerelemért és amit lehet, megpróbálni még meghálálni nekik.

A holnap teljesen bizonytalan, sosem tudhatjuk előre, kinek mit is hozhat el...

" Ha volna még időm, hazudhatnék neked.

  Ami igazán bánt, azt sohasem értenéd meg..."