A férfiak és a nők másképp fejezik ki az érzelmeiket. Miért akarjuk mi ezt mégis mindenáron összemérni?

Azt tudjuk, hogy a tesztoszteron nevű hormon felelős a férfias típusú agy kialakításában, ami inkább rendszerező és tárgyorientált, szemben a női aggyal, ami - tesztoszteron hiányában - inkább empatikus és személyorientált. Az eltérő evolúciós feladatuk további különbségek okozója.

Friss kutatási eredmények azt igazolták, hogy a nőknek átlagosan nagyobb a mély limbikus rendszerük / itt születnek az érzelmek /, mint a férfiaknak. Ennek köszönhetően a nők könnyebben tudnak kapcsolatot teremteni a saját érzelmeikkel és általában jobban képesek kifejezni őket, mint a férfiak. Ez továbbá lehetővé teszi azt is, hogy a nők könnyebben teremtsenek kapcsolatot és jobban kötődjenek egymáshoz.

Ma az EQ, vagyis érzelmi intelligencia a nők érzelmi nívójára van behangolva, azaz a férfiak háromnegyede automatikusan átlagon aluli teljesítményt fog nyújtani. És azt fogja érezni, hogy ő egy rossz ember, hibás egyed.

Az EQ, - amilyen vonzó koncepciónak tűnik első látásra - valójában annyira káros elképzelés, mert nem is annyira burkoltan férfiellenes. Amikor az intelligenciát először mérhető dologként képzelték el és megalkották az IQ-t, a kezdetekben mindenki amolyan csodaeszközként tekintett rá. Azt gondolták, ez mindent elárul az ember legfőbb tulajdonságairól. Mára azonban már világossá vált, hogy az IQ és a mérésére szolgáló különböző tesztek alkalmazhatósága rendkívül limitált és arról is éles vita folyik, hogy valójában mit is mérnek vele.

Az érzelmek - vagy konkrétabban az empátia - még kevésbé matematizálhatók, mint az intelligencia. Így a mérésükhöz szolgáló tesztek még kevésbé adnak megbízható eredményt...,azt is nehéz megmondani, hogy miről...Mára mindenfelé arról lehet olvasni, közhellyé vált, átlépte a nagyközönség ingerküszöbét, hogy a boldog élethez sokkal fontosabb az EQ, mint az IQ. Ma ugyanolyan csodaszerként tekintünk az EQ-ra, mint egykoron az IQ-ra.

Vegyék például az empátiát, ami fantasztikus dolog és tényleg nagymértékben megkönnyíti az ember és ember közötti megértést és kommunikációt. Óriási hiba lenne viszont a férfiak kevésbé empátiára hangolt agyát hibás működésűnek gondolni és megpróbálni átformálni. Mert képzeljük el például a következő szituációt, amikor egy agysebész kezében megremeg a szike, mert hirtelen annyira együtt érez a páciensével, akibe éppen bele készül vágni, hogy képtelen folytatni a műtétet. Abban a helyzetben az agysebész képes kikapcsolni a közvetlen együttérzését egy még nagyobb jó, a beteg gyógyulása érdekében. A hétköznapi életben valójában nagyon sok olyan helyzet van, amelyben jobb, ha az ember felülírja a primer érzelmeit egy nagyobb jó érdekében. Például vért kell vennünk a gyerekünktől, aki ezt nem akarja, be kell vennie az orvosságot, amit nem szeret és így tovább, az együttérzést ezekben a helyzetekben felül kell írnia a józan észnek. Sajnos sok olyan ember van, akik ezt képtelenek megugrani és például hagyják, hogy gyermekük ne vegye be az antibiotikumot, amivel minden embernek kárt tesznek, mert így alakulnak ki az antibiotikumokra rezisztens baktériumtörzsek.

Összegezve az eddig mondottakat: a férfiak olyanok, amilyenek és ez így van jól. Noha az EQ szintjük rendre elmarad a nőkétől, ez nem jelenti azt, hogy hibásan működnének. Ezt csak a korszellem - és a feministák - igyekszenek elhitetni velük és mindenkivel. Az, hogy az érzelmeiket másképpen mutatják ki, korántsem jelenti azt, hogy kevésbé tudnának szeretni. Sőt! Ma a szeretetet összekeverjük a szentimentalizmussal, a csöpögős negédességgel, pedig a szeretet nem is érzelem, nem szerepel például a pszichológia által megállapított hat alapérzelem között, melyek az öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor. A szeretetnek lehet érzelmi komponense, de nem szükséges feltétlenül. Lehet valakit szeretni érzelmek nélkül is, vagy éppen negatív érzelmeink /undor, félelem/ dacára. És a szeretet lehet haragvó, ha azt látjuk, hogy a szeretett személy a vesztébe rohan. Ahogy az édesapák ezt nagyon jól tudják.