Válás, depresszió, magány, szorongás, frusztráció...Ezek a fogalmak forognak a közbeszédben, ha a mai párkapcsolatok kerülnek szóba. Mindenhonnan árad a panasz és a világvége hangulat. Nők írják tele a nyomtatott és internetes felületeket azzal, hogy "eltűntek az igazi férfiak" és egyedül maradtak a gyerekkel vagy anélkül, de magányra kárhoztatva. Férfiak panaszkodnak, hogy a "mai nőkkel képtelenség az együttélés és a házasság", mert látszólag minden ok nélkül kilépnek belőle és viszik magukkal a gyerekeket és a fele királyságot.

Pszichológusok írnak vaskos könyveket arról, hogy a nők a karrierbe, a férfiak a pornóba és a virtuális világba menekülnek ahelyett, hogy a valóságban egymásra találnának. Szociológusok elemzik ki, hogy a hagyományos családmodellek helyett milyen alternatív formációk működnek, ahol a szülők többen vannak vagy jönnek-mennek, cserélődnek. A keresztény-jobboldali megmondók a kereszténység visszaszorulásával magyarázzák azt az "erkölcsi fertőt", ami miatt a régi szép idők - amikor még a család volt az első és legfontosabb társadalmi egység - végleg elmúltak.

Valóban ennyire rossz a helyzet? Ahogyan a híradókba is csak a balesetek kerülnek be és nem a jóval nagyobb számú szerencsés hazaérkezések, talán a társadalomról állást foglaló különböző felületeken is inkább a negatív tendenciák kapnak teret. A jól funkcionáló kapcsolatok, családok nincsenek szem előtt, ők köszönik szépen, jól elvannak, így az ő életüknek nincs hírértéke. Ellenben ahol repülnek a tányérok, több éves válóper van folyamatban vagy a kapcsolatot esetleg egy vagy több szerető felbukkanása színesíti, az sokkal jobban felkelti az emberek figyelmét. A statisztikák után nyúlva próbálhatunk objektívebb képet kapni a társadalom állapotáról és sajnos azok végül azt mutatják, hogy valóban valami nincs rendben az emberi kapcsolatainkkal. És ez nem csak a szerelmi és családi viszonyokra igaz, hanem a baráti, kollegiális és szomszédi kapcsolatainkra is.

 A 20.század végére a magas válási arányok mellett már egyre inkább csak az anya és a gyermek képezi a családot. Ennek a családnak a finanszírozása mögé is egyre inkább magának az államnak kell állnia, hiszen az apa által fizetett tartásdíj gyakran nem elegendő a gyermekek felnevelésére. Mindennek a folyamatnak a végén aztán szükségállapotok diktálta módon jönnek létre a lazán egymásba gabalyodó alternatív családformák: mozaikcsalád, patchwork család, stb.

A 21. század beköszöntével a végsőkig fokozott izoláció kora érkezett el. A szülések száma jelentős mértékben csökkent és az újszülöttek jó része nem a hagyományos családba érkezik vagy ha mégis, akkor is a gyermek 14 éves kora előtt a család már felbomlik. Egyre több az egyfős háztartások száma, aminek következtében az időskori ellátás egyre inkább az állami intézményrendszert fogja terhelni, mert nem lesz olyan családtag vagy rokon, aki akarja és el is tudja látni az öreg és beteg hozzátartozóját.

Tegyük ehhez hozzá, hogy az X generáció volt az utolsó, amely tagjainak legalább egy jó része hagyományos családban nőtt fel, így legalább tapasztalattal rendelkezik arról, hogy az hogyan is működik. Az Y és Z generáció tagjai jórészt már ilyen minták nélkül lennének kénytelenek boldogulni.

Ha mindez nem lenne elég, ráadásként a harmadik hullámos feminizmus végképp felmondta az együttműködést a férfiakkal, hiszen kimondta, hogy "egy nőnek annyi szüksége van egy férfira, mint halnak a biciklire". Valóban nincs már férfi eltartóra szüksége egy tanult nőnek /a magyar felsőoktatásban tanuló nők aránya 59% /, mivel az állam biztosítja a megfelelő adóelvonást, a piacgazdaság pedig a megfelelő státuszú munkahelyet a nőknek. Ugyanakkor a nők többsége - miközben az élet minden területén egyenjogúságot követel - ragaszkodik ahhoz az "elavult" elvhez, hogy saját magánál jobb anyagiakkal rendelkező partnert szeretne. A nők egy részének vagyonosodása magával hozta a számukra megfelelő férfiak számának csökkenését /az ő szemükben ezek a számukra értékelhetetlen, un. "béta" férfiak, akikkel semmiképp nem akarnak kapcsolatot létesíteni/. A többi nő azonban szívesen kiegyezne egy vele megközelítően egy anyagi szinten lévő partnerrel, ha a férfiak nem vonultak volna vissza.

Mivel a megváltozott viszonyokhoz a nők gyorsabban és hatékonyabban alkalmazkodtak, mivel egy részüknek a változások kifejezetten előnyösek voltak, a férfiak lemaradtak. Sőt, sok férfi szembe kívánt menni ezekkel a változásokkal. Nem fogadják el, hogy nem várhatják el a partnerüktől a hagyományos támogató, családüzemeltető női szerepet, ugyanakkor tőlük a hagyományos erőforrás biztosító szerep mellett már a női feladatok jó részét is át kellene venniük. A férfiak MGTOW /Férfiak, akik a saját útjukat járják/ életformáját népszerűsítő gondolatok és a férfiak új viselkedési formáit háborogva elemző szakkönyvek és cikkek pejoratívan berobbantak a nemzetközi internet köztudatába. "Hová lettek az igazi férfiak?" - kérdezi mindenki értetlenkedve. Habár a férfiak jól látható életmódváltását szervezett férfimozgalomnak aligha nevezhetjük, mégis a "mama hotelben élő", vagyis a házasságot immár kerülő, rövid párkapcsolatokat preferáló, önvédelemre berendezkedett férfiak ösztönösen is egyforma válaszokat adnak a megváltozott társadalmi körülményekre.

Ha ennyire rossz a helyzet, akkor jogosan merül fel a lenini kérdés, hogy mi a teendő?

Úgy gondolom, hogy a változások jó része visszafordíthatatlan. A szellem kiszabadult a palackból és oda többé már nem lehet visszagyömöszölni. Ráadásul a házasságok, párkapcsolatok válsága, a "nemek harca" egy nagyobb és komplexebb össztársadalmi és globális válságnak egy-egy szeletét képezik. Az emberi kapcsolatok virtualizálódása, a fogyasztói viselkedés totálissá válása, a túlnépesedés, a környezet pusztulása mind arra mutat, hogy az egyén, mint individuum uralma alá hajtotta a családot, a társadalmat, a gazdaságot, a környezetet és a bolygót, ezzel együtt felszámolta önnön szabadságát és boldogságát, hiszen olyan fokú szeparációt alakított ki, amelyben senki nem érezheti jól magát.

Úgy tűnik, hogy a probléma megoldására csak egyéni, személyre szabott megoldások mentén lehet kísérletet tenni, ehhez azonban olyan partnerek is szükségesek, akik hasonlóan gondolkodnak és megfelelő falat tudnak képezni a külvilág káros hatásaival szemben.