Hipergámia - ( Lecseréllek! )
Először is tisztázzunk egy alapvető dolgot: a hipergámia jelentése kettős. Egyfelől ezzel a megnevezéssel illetjük a nők párválasztási ösztöneit, másfelől - szociológiai oldalról - ugyanígy nevezzük a nők házasodási stratégiáját. A kettő között nyilván van összefüggés, de félreértésekre adhat okot, hogy párt választani egy éjszakára is lehet, míg a házasság legalább néhány éves (manapság néhány hónapos) kötöttséget jelent, ezért a hipergám ösztön és a hipergám házasodás olykor ellentmondanak egymásnak. Amiről én beszélek, az elsősorban az ösztön, mert annak sokkal nagyobb a jelentősége. Majd meglátjuk, hogy miért.
Nem sok "gámiáról" hall az ember. A legtöbb szó a monogámiáról esik, a hagyományos társadalmi közmegegyezés szerint ez az optimális emberi kapcsolati forma. Ebben nagyjából igazuk is van, csakhogy az ösztönök sokszor más irányba terelnék az embert. Itt kerül szóba a poligámia. Egyes eltévelyedettek szerint minden ember ösztönében poligám. A műveltebbek tudják, hogy valójában csak a férfiak poligámok - a nők ezzel szemben hipergámok. Azt ugye mind tudjuk, hogy a monogámia kizárólagos társas kapcsolatot jelent, a poligámia meg "nyitott" szexuális érdeklődést, ahol a partner megléte nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy másik is mellette. Na de mi az a hipergámia?