Az oly nehéz témák megtárgyalása mellett,melyekről beszélgettünk vagy beszélgetni fogunk,engedjétek meg,hogy hétről-hétre idézhessek "Mackóságok" kis naplómból,ahova közel két évtizede bejegyeztem olyan humoros és komolyabb idézeteket,dalszövegeket,gondolatokat,amelyek valamiért megérintettek,elgondolkodtattak,megnevettettek.Remélem,nektek is tetszik közülük néhány... Íme az erre a hétre való:
A keveset beszélő embernek súlya van. A szószátyárnak csak zaja. Ha képtelen vagy lakatot tenni a szádra, azt üzened a világnak, hogy gyenge vagy. Aki nem uralja a szavait, az semmi mást sem ural az életében. A folyamatos duma nem kommunikáció, hanem az önkontroll teljes csődje, ami azonnal megöli a tiszteletet...
Amikor azt mondja, hogy most nem akarok kapcsolatot...Akkor az általában nem azt jelenti, hogy senkivel. Hanem valószínűleg veled nem. És tudom, hogy ezt most nagyon nehéz hallani, mert közben kedves, figyel, néha úgy is viselkedik, mintha fontos lennél. De az igazság egyszerű: aki akar téged, az nem hagy bizonytalanságban, nem játszik, nem húzza az időt, hanem választ. Téged választanak most, vagy csak reménykedsz?
Szeretek egyedül lenni. Nem azért, mert nem érdekelnek mások. Hanem mert a nyugalom nekem többet ad, mint a kényszeres beszélgetések. Szeretem a csendes reggeleket, amikor nincsenek elvárások. A hosszú sétákat, ahol végre hallom a saját gondolataimat. Azokat a pillanatokat, amik csak az enyémek. Régen féltem a csendtől...Ma, már vágyom rá. Mert amikor már nem másoktól várod, hogy betöltsék az ürességet, rájössz, hogy valójában sosem volt üres... Csak, egy tér, várva arra, hogy megértsd. Az egyedüllét nem magány. Hanem tisztánlátás. És a csendben, végre találkoztam azzal, akit mindig is kerestem. Saját magammal.
Anélkül, hogy megmondanád, hány éves vagy, nevezz meg egy dolgot a gyerekkorodból, amit valaki, aki fiatalabb nálad, nem értene..!
Csalódás nekem a jósnő. Mikor bekopogtam hozzá, megkérdezte, hogy ki az?
Egy barátom leöntötte kávéval az új autóm ülését. Mivel lehet kiszedni a kárpitból a vért?
Ha bármit tudnál "törölni" a Földről...Mi lenne az?
Amikor képtelen vagy lemondani valakiről, de tudod, hogy meg kell tenned, az olyan, mint egy véget nem érő háború a szíved és az elméd között. A szíved kétségbeesetten kapaszkodik az emlékekbe, a reménybe és a hajdani szerelembe, miközben az értelmed azt suttogja: a saját épséged érdekében ideje elengedned. Ez az egyik leggyötrelmesebb döntés: a távozást választani. Nem azért, mert így akarod, hanem mert tudod, hogy csak így gyógyulhatsz meg. Sajgó felismerés, hogy a szeretet olykor önmagában kevés ahhoz, hogy két embert egymás mellett tartson. Vágyunk rá, hogy bárcsak másképp alakult volna, hogy a problémák megoldódnának, és a kapcsolat megmenekülne. Mégis, olykor a legnemesebb dolog, amit önmagadért - sőt, a másikért is - tehetsz, ha hátrébb lépsz. Ha fellazítod a szorításod, és hagyod, hogy a kapcsolat meglelje a saját útját, még ha az az út távolodik is tőled...
Ez nem a feladásról szól. Ez annak elfogadása, hogy alanyi jogon jár neked a békesség, a boldogság,és egy olyan szerelem, amely nem követel állandó áldozathozatalt. A távozás nem azt jelenti, hogy nem szerettél eléggé; épp ellenkezőleg: azt jelenti, hogy túlságosan is szerettél ahhoz, hogy tovább kapaszkodj valamibe, ami már nem szolgál téged...