Napló

Hová tűntek?

Hová tűntek az igazi férfiak?

Ahol hagytátok őket kedves hölgyeim: a barát zónában.

Az utóbbi években egyre gyakrabban hangzik el a kérdés: hová tűntek az igazi férfiak? Azok, akik figyelnek, akik megbízhatóak, akik nem játszmáznak, és nem tűnnek el egyik napról a másikra. A válasz azonban sokszor közelebb van, mint gondolnánk és talán kényelmetlenebb is...

Mert ezek a férfiak nem tűntek el. Nem váltak ritka jelenséggé, és nem "haltak ki". Ott vannak a mindennapokban a közeledben: beszélgetnek, jelen vannak, figyelnek. Sok esetben éppen azok, akikkel jókat lehet beszélgetni, akikre lehet számítani, csak éppen nem ők azok, akiket a nők választanak.

A jelenség mögött nem feltétlen rossz szándék áll, hanem egy mélyebb, pszichológiai minta. Az izgalom, a bizonytalanság, a kihívás élménye sokszor erősebb vonzerőt jelent, mint a stabilitás és a kiszámíthatóság. A "rossz fiú" karakter nem azért jelenik meg újra és újra, mert hosszú távon működik, hanem mert rövid távon intenzívebb érzelmi reakciókat vált ki. Nézd meg a társkereső oldalakat: a nők 90 százaléka azon férfiak 10 százalékára hajt és ír rá, akik valószínűleg "rossz fiúk", a többieket észre sem veszik. (Amúgy a párkapcsolatokban, házasságban született gyerekek egyharmada nem attól az apától származik biológiailag, akivel a nő együtt él...talán csak nem a "rossz fiúk" itt is a ludasak?)

Ez azonban egy ismétlődő mintát hoz létre. A kezdeti izgalmat gyakran követi csalódás, bizonytalanság, majd újra ugyanannak a dinamikának a keresése. Eközben azok a férfiak, akik nem játszmáznak, nem manipulálnak, és nem okoznak érzelmi hullámvasutat, könnyen a háttérbe szorulnak.

Pedig amit sokan "unalomnak" érzékelnek, az valójában gyakran stabilitás. És amit "hiánynak" neveznek, az igazi férfiak eltűnését, az sok esetben nem más, mint egy torzult kiválasztási minta következménye...

A kérdés tehát nem feltétlen az, hogy hová tűntek az igazi férfiak. Sokkal inkább az, hogy felismerjük-e őket, amikor ott vannak előttünk vagy újra és újra ugyanazt a kört futjuk, mindig más szereplőkkel...

Mert lehet, hogy nem eltűntek.

Csak nem rájuk esik a választás...

Vásárlás

Megbeszéltük a férjemmel, hogy egyik nap ő vásárol, a másik nap én. Így most egyik nap eszünk, a másik nap iszunk!

Segítő kéz

Ne feledd, ha szükség van egy segítő kézre, találsz egyet a karod végén...

24 óra

Ne aggódj! A legrosszabb nap is csak 24 órán át tart...

Munkalehetőség

MUNKALEHETŐSÉG!

Légifolyosó takarításra munkatársakat keresünk. Kimagasló jövedelem! De ha nem végzi jól a munkáját, repülni fog!

Részegség

A részegség az, amikor hárman beülnek egy szobába, megisznak egy-egy üveg pálinkát, egyikük kimegy, a másik kettő pedig megpróbálja kitalálni, hogy melyikük ment ki.

Gondolatok Szipál Márton(Martin) fotóművész "FOTOGEOMETRIA" című kiállításáról

Fénnyel és ésszel lehet képet alkotni.

A jó portré 30 százalékban technika, 70 százalékban kommunikáció.

Akkor exponálok, amikor a modell arcán minden feszültség megszűnik.

A világmindenség törvénye alapján alkotott kép mindig tökéletes.

A fényképészet nem más, mint a világmindenségben rejlő matematika vizuális leképzése.

/ Szipál Márton "Martin" magyar-amerikai fotóművész /

A hiány...

Nem két ember között választasz, hanem két élet között! A legtöbb félrelépés nem egy új szerelemmel kezdődik, hanem jóval korábban: a hiánnyal...

Amikor megismersz valakit, nem a biztonság az, ami izgalmas, hanem hanem az ismeretlen. A hangja, az illata, a viselkedése, az életvitele. Szinte minden dolog új. Az agyad ilyenkor dopamint termel, újdonság, impulzus, felfedezés...És ebben a helyzetben mindenkiben ott a remény, hogy tiszta lappal indulhat. De mi van akkor, ha valamelyik fél már alapból benne van egy kapcsolatban, ami már elfáradt? Ilyenkor szokott megtörténni a törés. Nem azért, mert elmúlt a szeretet, hanem mert eltűnik az újdonság érzése, vele együtt pedig a tisztelet és a vágy is...Megszűntek azok a gesztusok,amik táplálták a tüzet és parazsat. Tűz és parázs nélkül pedig csak hamu van...

Ne legyenek illúzióink. Így van ez, amióta világ a világ és így is marad, ameddig nem vesszük észre a legfőbb mozgatórugóinkat. Hogy a kapcsolódás, a szerelem, a szexualitás, ezek nem huszadrangú dolgok,hanem elsődleges ösztönök, amik olyan elemi erővel hatnak ránk, hogyha nem vagyunk tudatosak,könnyen elsodorhatnak. És ha már eljutottunk eddig a pontig, jó eséllyel az élet egyéb területein sem vagyunk rendben. Így viszont nem csak régi vagy egy új társ között választunk, hanem egy régi és egy új élet között. Azon lehet moralizálni, hogy ez mennyire etikus, de azon nem, hogy az újdonság hat az idegrendszerre. Ebben a helyzetben pedig egy kiüresedett élet versenyez az új ígéretes lehetőséggel. És mielőtt ítéletet mondanánk, gondoljuk végig, hogy van-e egyáltalán jó választás egy idáig fajult helyzetben?

Vegyük végig a saját felelősségünket is, ha már eljutottunk ide, vagy ami még jobb, semmit se vegyünk készpénznek. Vizsgáljuk meg, hogy hol állunk most, aztán vállaljunk felelősséget azért az irányért, amit innentől választunk.