Űr
Az űr veszélyes hely. Főleg, ha a két füled között van...
Az oly nehéz témák megtárgyalása mellett,melyekről beszélgettünk vagy beszélgetni fogunk,engedjétek meg,hogy hétről-hétre idézhessek "Mackóságok" kis naplómból,ahova közel két évtizede bejegyeztem olyan humoros és komolyabb idézeteket,dalszövegeket,gondolatokat,amelyek valamiért megérintettek,elgondolkodtattak,megnevettettek.Remélem,nektek is tetszik közülük néhány... Íme az erre a hétre való:
Az űr veszélyes hely. Főleg, ha a két füled között van...
Amikor 20 évig tanulsz karatézni, hogy megvédhesd magad, erre a verekedés legelején lelőnek...
Minél tovább marad valaki egyedül, annál nehezebb lesz számára újra belépni egy kapcsolatba...Nem azért, mert nem vágyik a szerelemre és nem azért, mert úgy gondolja, hogy nem érdemli azt meg, hanem azért, mert idővel megtanul érzelmi függőség nélkül élni. Amikor hosszú ideig egyedül vagy, megtanulod, hogyan intézz el mindent egyedül. Egyedül kezeled a stresszt. Egyedül oldod meg a problémáidat és megtanulod megnyugtatni magad anélkül, hogy bárki más támogatására lenne szükséged.
Egy idő után a magány már nem is tűnik ijesztőnek...Elkezd békésnek érződni. Ismerősnek. Kiszámíthatónak. És ekkor a kapcsolatok már nem vigaszt jelentenek, hanem kockázatnak tűnnek. Kockázata annak, hogy újra kötődni kezdesz...A kockázata annak, hogy újra elveszíted az irányítást. A kockázata annak, hogy újra megbántanak, megsebeznek. A múlt tapasztalatai sosem tűnnek el igazán, csak arra tanítanak, hogy óvatos légy. Így amikor végre lehetőség nyílik az intimitásra, az elme aktivál egy védekező mechanizmust. "Már békében vagyok, miért bonyolítanám meg újra az életemet?"
Az ilyen emberek nem ridegek, kiégettek vagy érzelmileg elérhetetlenek, egyszerűen csak félnek attól, hogy lerombolják azt a stabilitást, amit olyan nehezen építettek fel egyedül. Számukra az egyedüllét nem gyengeség vagy kudarc, hanem önvédelem. Ezért maga a magány nem az igazi probléma. Az igazi probléma az, hogy újra beengedjenek valakit abba a helybe, ami végre csendessé vált...
A modern kori randizás egyik legnagyobb problémája, hogy mindenki úgy tesz, mintha nem érdekelné semmi. Nem akar túl gyorsan írni, nem akar túl sok energiát beletenni, nem akar túl elérhetőnek tűnni. Mindenki játszmázik, nehogy úgy tűnjön, mintha ő nagyon akarná ezt a dolgot vagy erőlködne. Csak közben meg pont emiatt nem alakul ki semmi... Nem azt lett a fő kérdés, hogy hogyan kapcsolódjunk a másikhoz, hanem hogy hogyan tudunk kontrollálni és hogyan maradunk érzelmi fölényben.
Bevallom, nagyon szeretem a luxust. Hogy mit is jelent ez igazából a számomra?
Egy jó alvás
lassú reggelek
szabad választás (reggel felkelek, este lefekszem, közben azt csinálok, amit csak akarok)
idő a szórakozásra: egy jó koncertre, filmre, színdarabra eljutni, táncolni
madárcsicsergést hallgatni
tudni nemet mondani, ha kell
hosszú séták
egy jó könyv, egy érzelmes Dés, Presser, Zorán számot meghallgatni
kedvenc ételt enni
egy kávét meginni a kedvenc kávéházam teraszán, csak bámulva az embereket, élvezve a napsütést
színes naplemente
szabadon, gátlás nélkül kifejezni magam
délutáni szundi
egy jó beszélgetés
találkozás egy királylánnyal
egy ölelés
Ugye, milyen telhetetlen vagyok? Nem. Csak hálás vagyok mindenért...
Nézz fel egyenesen az esőbe, amíg nem esik a szemedbe....
Nyári naplementében egy bogárfelhő követ, mintha te lennél nekik a bolygó...
Van, hogy egy oszlop vagy egy fa mellett elhaladva pont úgy jön ki a lépés, hogy egészen végig kitakar minket egymás elől. Ilyenkor mindig egy kicsit csalódott vagyok...