Mi van akkor, ha nem véletlenül gondolsz rá ennyit? Mi van akkor, ha nem az agyad játszik veled, hanem a lelked emlékezik? Az a személy, akire nem tudsz nem gondolni, aki nem kérdezett, nem ígért, csak megjelent, talán csak egy pillanatra...De azóta is ott van. Nem a telefonodban, hanem benned. És nem, nem vagy őrült. Csak találkoztál egy lélekkel, amit a szíved már régen ismert. Ez nem egy romantikus klisé, ez egy felismerés, mint amikor egy régi dallam visszacseng... És te nem tudod, honnan ismered, csak érzed, hogy fontos. A szikra, amit éreztél, nem a fejedben volt, hanem a térben, a két lélek közötti rezgésben, az összhangban, amit nem lehet megmagyarázni, csak megélni.

Vannak lelkek, amelyeknek nincs szükségük időre, hogy kapcsolódjanak. Ők nem most találkoztak először, csak emlékeznek a tervre, amit még azelőtt alkottak, hogy testet öltöttek volna. Szóval, ha az emlékük még mindig benned él, az nem megszállottság, hanem valami isteninek a visszhangja. Egy emlékeztető, hogy nem minden kapcsolat látható, és nem minden érzés logikus. Néha a legmélyebb kapcsolódás az, amit nem tudsz elmagyarázni, csak érezni. És ez is elég...