Öt döntési hiba, amiért egyre több nő fizet olyan magas árat, amire soha nem is gondolt volna. Egyre többször látom azt a konzultációkon, akár páros vagy egyéni konzultációk során, hogy a nők, életüknek egy bizonyos pontján rádöbbennek, hogy döntéseiknek milyen magas ára van. Nem feltétlenül azonnal, nem nem a húszas-harmincas éveik környékén, hanem valahol az életük közepén. Amikor egyszer csak csendesebb lesz a telefon, amikor már nem ugyanazok az ajtók nyílnak ki, amikor a kapcsolat értéke egészen más fényben látszik. És amikor megszületik a fájdalmas felismerés, hogy lehet, hogy valamikor elvesztettem valamit, amit nem tudtam, hogy milyen értékes volt...

Az első ilyen pont, ami visszatérő, hogy a nők alábecsülik a jó férfi értékét. Mindenhonnan ez hangzik, hogy hol vannak az igazi férfiak, az értékes férfiak manapság és tán ez a történet egyik legfontosabb pontja, hogy egy jó férfi sokszor nem látványos. Egy megbízható, stabil férfi nem játszmázik, nem tűnik el napokra, nem kell folyamatosan harcolni a figyelméért, dolgozik, megbízható, felelősséget vállal, jelen van. És éppen ezért könnyű megszokni. Egy jó férfi olyan, mint a tiszta víz. Minden nap ott van, megnyitod a csapot és folyik. Nem gondolkodsz rajta, hogy milyen értékes, egészen addig, amíg egyszer csak nem folyik többé. Sokszor akkor értik meg, hogy mekkora volt ennek a férfinek a valódi értéke, amikor már nincs mellettük. Ami csendesen jelen van, azt könnyű természetesnek venni.

A második pont, hogy a lojalitást, a stabilitást magától érthetődőnek hitték. De a lojalitás, az elköteleződés egy férfi részéről az nem egy alap, az nem jár örökké. Azért mert valaki egyszer téged választott és szeretett... ez olyan, mint a tűz. Táplálni kell, figyelni kell rá. Mert ha hosszú időn keresztül csak elveszünk ebből az egészből és semmit nem adunk vissza, akkor egyszer megszűnik. Egy jó férfi lehet türelmes, sok mindent megbocsáthat, sokáig próbálkozhat, de a türelem nem gyengeség. És az, hogy valaki marad és téged választ, nem

azt jelenti, hogy bármeddig marad. Van egy pont, amikor már nem vitatkozik, nem könyörög, nem magyarázkodik, egyszerűen elfárad. És feladja és elmegy. És akkor jön a döbbenet: de hát ő mindig mellettem volt! Igen. Lehet, hogy pontosan ez volt a baj. Túl természetesnek vetted, hogy mindig ott lesz. 

A harmadik dolog és tévhit, hogy azt hiszik, hogy bármikor találnak jobbat. Nagyon sok nő mond olyan mondatokat, hogy majd találok, mást, hogy majd jön valaki jobb. Ráérek majd választani, elköteleződni. Fiatalon könnyű ezt elhinni. Jönnek a bókok, jönnek az üzenetek, sok ajtó nyitva van. És az ember könnyen elkövet egy óriási hibát: azt hiszi, hogy ami ma természetes, az holnap is ugyanolyan természetes marad. Pedig az idő változik. A fiatalság elmúlik, a külső változik, megkopik, megfakul, a lehetőségek átrendeződnek és a párkapcsolati helyzet sem ugyanaz, mint huszonöt évesen...De ez nem azt jelenti, hogy a nő értéke csökken az életkorával feltétlenül, de azt igen, hogy a választási lehetőségek és a kapott figyelem változhat. A fiatalkori bőséget azonban könnyű összekeverni az örökké tartó bőséggel. Azt gondolni, hogyha most ennyien akarnak engem, akkor később is ennyien fognak. Ez lehet, de lehet, hogy nem. Képzelj csak el egy polcot egy üzletben, amiről leveszel egy értékes dolgot, majd visszateszed abban a hitben, hogy majd később választok, még megnézem, hátha van még itt ebben a boltban más értékesebb, jobb is. Évekkel később aztán visszamész és a polc üres. Nem az volt a baj, hogy választani akartál, hanem az, hogy azt hitted, örökké ugyanannyi választási lehetőséged lesz, és majd megvárnak.

A negyedik pont az, hogy túl könnyen mondanak le a kapcsolatokról. Ma sokkal gyorsabban mondják ki, hogy akkor ennyi, ez nem működik. Mintha egy kapcsolat egy hibás termék lenne, amit egyszerűen vissza lehetne vinni. Pedig egy hosszú kapcsolat olyan, mint egy ház. Évekig épül, minden közös élmény egy tégla, minden nehézség, amit együtt átvészeltek, egy újabb fal, amit közösen építettetek. És igen, néha megreped a fal, néha beázik a tető, néha megszorul egy ablak. De ha beszorul az ablak, nem bontjuk le miatta az egész házat. Megjavítjuk, kicseréljük, dolgozunk rajta. Mert tudjuk, hogy mennyi minden van mögötte. Természetesen vannak kapcsolatok, amelyeket nem kell megmenteni. Ahol nincs tisztelet, ahol bántalmazás történik, ott a távozás lehet a helyes út valóban. De egy nehéz időszak, a megszokás, vagy a kapcsolat természetes nyugalma még nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs többé érték benne. Néha nem új életre van szükség, hanem arra, hogy megtanuljuk megjavítani azt, amit már felépítettünk és közösen elértünk. 

Az ötödik pont az egyik legveszélyesebb. Elhitették a nőkkel, hogy a szabadság önmagában boldoggá teszi őket. Évek óta ezt halljuk mindenhonnan...Ne függj senkitől, ne alkalmazkodj, ne kötelezd el magad, éld a saját életed, ne mondja meg senki, hogy te mit csinálj. És ezeknek van igazságtartalma valóban. Mindenkinek joga van a saját életéhez, a saját döntéseihez, a saját határaihoz. De van egy pont, ahol a szabadság félreértése már nem felszabadít, hanem elszigetel. Ez a teljes kötetlenség nem feltétlenül jelent boldogságot. Egy fa sem azért erős, mert nincs gyökere, hanem azért, mert van. A kötődés nem mindig börtön, a felelősség nem mindig teher, az elköteleződés nem feltétlenül szabadságvesztés. Néha épp az ad biztonságot, hogy van valaki, akihez tartozol, valaki, aki számít neked. Akire számíthatsz. Mert a valódi szabadság nem feltétlenül az, hogy senkihez sem tartozol, hanem az, hogy szabadon választhatsz valakit, akiért érdemes elköteleződni. És talán ez az egész történet legkellemetlenebb kérdése: mi van akkor, miközben mindenhol azt tanították neked, hogyan legyél független, senki nem tanított meg arra, hogyan őrizz meg valamit, ami valóban értékes. Lehet karriered, lehet pénzed, lehet szabadságod, lehet rengeteg lehetőséged, de egy ponton mindenkinek fel kell tenni magának a kérdést: ki lesz mellettem, amikor már nem az számít, hogy hány lehetőségem van, hanem az, hogy van-e valaki, akivel megoszthatom az életemet? Ki lesz mellettem, aki fogja a kezemet az élet nagy kihívásaiban, mert néha az élet nem azonnal küldi a számlát, lehet, hogy évekkel később érkezik, és akkor már nem az a kérdés, hogy mit választanál, hanem az, hogy miért nem becsültem meg  őt akkor, amikor még ott volt?