Tudod, mikor a barátaid közül mindenki azt mondja, hogy engedd el, úgysem lehet az egészből semmi......Könnyű kimondani, nem? Elengedni. Mintha csak egy gomb volna, amit megnyomsz és kész. De nem az. Rohadt nehéz, mert nem csak egy embert engedsz el, hanem azt a jövőt, amit vele képzeltél el. Az összes "mi lett volna, ha"...Azokat a pillanatokat, amiket már nem éltek meg együtt. És én is küzdöttem ezzel, hetekig, hónapokig...Azt hittem, ha elengedem, akkor veszítek, hogy üres maradok. Aztán rájöttem, az elengedés nem veszteség. Az elengedés tisztaság. Mert amikor kapaszkodsz, nem a másikat tartod, hanem a saját félelmeidet...Félsz, hogy nélküle kevesebb vagy. De itt jön a megfejtés. Nem vagy kevesebb. Amit adtál, amit tanultál és kaptál, az benned marad. Ő megtanított a felszín mögé látni. Megtanított, hogy a szeretet nem birtoklás, hanem figyelem. És igen, nehéz. Nem lesz egyik napról a másikra könnyű. De minden nap, amikor nem kapaszkodsz, hanem lépsz egyet előre, az szabadság. "Antikolt" éveim elején megértettem, sőt már régóta tudom is, nem minden történetnek kell örökké tartania ahhoz, hogy örök nyomot hagyjon...Az elengedés nem arról szól, hogy elfelejted, hanem arról, hogy megőrzöd, ami épített, és tovább mész. Szóval, ha most olvasod ezt és küzdesz, tudd, nem gyengeség, ha fáj. De erő, ha nem állsz meg benne. Mert a szeretet nem az, hogy valaki a tiéd legyen, hanem az, hogy megláttad benne azt, ami több a felszínnél...És ha ezt megőrzöd, soha nem veszíted el őt igazán... A szeretet lényege magában a szeretetben van, nem abban, aki szeret. Tudod mi a legnagyobb felismerés? Hogy minden, amit másban keresel, biztonság, szeretet, érték, az benned van. Ha nem találod meg magadban, mindig másoktól várod majd. De ha megtalálod, akkor a szeretet nem függőség lesz, hanem szabadság...