Tudod, valójában rendben van, ha hiányzik valaki, akit szerettél...Azt hiszem, Jung mondta, hogy a lélek nem csak a jelenben él, hanem az emlékekben is. És amikor hiányzik valaki, az nem gyengeség. Hanem annak a bizonyítéka, hogy valami valódi történt... A szomorúság ilyenkor nem ellenség, hanem tanító. Mert ha fáj, az azt jelenti, hogy mélyen kötődtél. És ez a kötődés nem tűnik el. Csak átalakul. Én például, amikor őt hiányolom, nemcsak fájdalmat érzek. Hanem az érintését. A nevetését. Az ölelését. Látom a mosolyát, hallom a hangját...A pillanatokat, amikor azt hittem, megáll az idő...És ez a hiány valahogy közelebb hoz hozzá, mint bármi más...