Attól félek, hogy az évek múlásával az ember egyre kevésbé tudja szeretni a többieket...A fiatalság sajátja, hogy szinte féktelenül osztogatja a szeretetet, jobbra - balra szórjuk, válogatás nélkül, ártatlanul és nagylelkűen. De ahogy telnek az évek, egyre inkább "hangolgatni" kezdjük magunkat, s ennek ára van: egyre többet engedünk el. Az én tekintetem is egyre ítélkezőbbé és gyanakvóbbá vált, a többi pedig már nem érdekel. Az emberek ostobábbak, mint ahogy elsőre tűnik, sokszor kellemetlenek; van, aki erőszakos, más féltékeny, és a hűség soha nem teljes. Az öregedés azt jelenti, hogy mind több hibát veszünk észre, és ezek egyre jobban untatnak. Félek attól, hogy mind kevésbé tudok majd szeretni...Néha azt gondolom, ez az egyik oka az idősek magányosságának. Azt szokták mondani, hogy azért magányosak, mert senki sem szereti őket. De talán inkább azért, mert ők maguk már nem szeretnek senkit.

Én már alig kezdek bele céltalan beszélgetésekbe - nincs időm pazarolni. Ha ma leírnám, kiket szeretek, attól tartok, az évek múlásával ez a lista egyre rövidebb lenne...