Öt dolog, ami az "elkerülő" fejében van, miután elhagyott. SEMMI. Sajnos ez a legnehezebb az elején, hogy ő megkönnyebbül, úgy érzi, hogy végre megszűnt a nyomás, eltereli a figyelmét sok munkával, lefoglalja magát teljes mértékig és akár kifejezetten jól is érezheti magát. Ebben az időszakban lehet, hogy nem úgy hiányzol neki, ahogy te szeretnéd, de fontos, hogy tudd, hogy az első időszakban neki nem hiányzol...Míg te szenvedsz, ő jól érzi magát, mert megszűnt a nyomás.

Majd kezdi megerősíteni saját magában a döntését. "Jól döntöttem." Ez a második fázis. Azt mondogatja magának: "Nem illettünk össze, túl sok volt a konfliktus, ez így nem működött volna." Minél tovább ismételgeti ezt magában, annál könnyebb lesz elhinnie, hogy jó döntés volt a szakítás. 

És három: most jobb az életem. Jobban alszik, többet dolgozik, edzésre is járhat. Több olyan tevékenységet tesz, ahol elfoglalja magát, programokat szervez, és az időt, mit veled töltött, azt teljesen kitölti valami mással. Ezért kezdetben nem feltétlenül érzi azt az űrt, amit te érzel. 

A negyedik: végre nem kell senkinek megfelelnem, amit ő ebben a pillanatban békének élhet meg, az sokszor egyszerűen a kapcsolati elvárások és felelősség megszűnése. Egy kapcsolatban figyelni kell, kommunikálni kell, figyelembe kell venni a másik igényeit, kompromisszumokat kell kötni, jelen kell lenni érzelmileg. Egyedül viszont senki nem kéri tőle ezeket, ezért a távolság kezdetben szabadságnak tűnhet neki. 

És az ötödik. Ez nem mindenkinél van így, de a legtöbbjüknél igen. "Ő úgyis ott lesz később, majd megvár, hiszen eddig is megvárt." És talán ez az egyik legveszélyesebb feltételezés. Azt gondolhatja, hogy most egyedül vagyok, hát élvezem. Ha később meggondolom magam, majd visszamegyek, mert azt feltételezi, hogy az ajtó még mindig nyitva lesz, hogy te még mindig ott leszel...Csakhogy közben telik az idő. Te gyógyulsz, te változol, te továbblépsz. És egyszer eljöhet a nap, amikor visszafordul, de az ajtó, amit nyitva hagyott maga mögött, már zárva van. És talán csak ekkor kezdődik számára igazán az elveszítés érzése.

Fontos, ez nem minden elkerülőre igaz, és ez nem diagnózis, de az elutasító-elkerülő kötődési mintázatban gyakran megjelenik, hogy a szakítás utáni első érzés nem a hiány, hanem szabadságérzés. És amikor igazán elveszített, akkor jön a félelem, és akkor jön az újrapróbálkozás. Egy kis morzsa...De te már nem vagy ott.