Egy ékszerkiállítás emlékére
"A férfit mindig valamiféle rejtett vagy nyilvánvaló erőszak fűzi az ékszerhez. A férfi számára az ékszer idegen elem, hódítandó matéria, le kell győzni, meg kell keresnie, meg kell hódítania, dolgozni kell érte, izzadságát, vérét hullajtja érte, kalkulálja, méri, becsüli és ha megtalálja - arany, gyémánt, egyebek - nyomban megválik tőle, nincs tartós viszony.
A nő viszonya az ékszerhez egészen más: a női szubsztancia képes folytatódni az ékszerben. A női test és az ékszer nem csak különleges, magas szintű harmóniát képes prezentálni, de látványos szövetséget is köt a harmónián túli ismeretlenre.
Az ékszer a múlt elviselhetetlen sűrűsége, amit a jelen semmisége - magadra öltöd - tesz mégis elviselhetővé. Elviselhető, tehát képes viszonyt kialakítani. Az elviselhetetlen nem viszonyul, az elpusztít...Az elviselhetőség záloga a tetszetés. Tetszik.
Az első ékszer természetesen a Paradicsomban volt. Ádám nézte a meccset. Éva pedig már hónapok óta bámulta a terméssel teli almafát. Tehát augusztus végén volt a bűnbeesés. Az a gyönyörű almafa. Azok a gyönyörű almák. Az ékszer, mint olyan, úgy született, hogy Éva, ösztönösen természetesen, kód, DNS, mindegy, kiválasztotta a legszebb almát. Válogatott. Szelektált. Értékelt. A legszebb alma. Az lett az első legelső ékszer. Finom mozdulattal letépte, majd odavitte a férfihez.
Tiéd az első harapás, apukám.
Ádám nézte, csodálkozott.
Mert ugyanis már az almába volt harapva..."
/ Szív Ernő: Kis mesék az ékszerekről - Mi lehet ennél édesebb? /